Meghívó sajtótájékoztatóra

A Szegedi Ítélőtábla és a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi kara november 24-én pénteken konferenciát és sajtótájékoztatót rendez abból az alkalomból, hogy megjelenik a Szegedi Ítélőtábla történetét bemutató 3. kötet. A tanácskozáson és az azt megelőző sajtótájékoztatón részt vesz dr. Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke is.

 

Az Országos Bírósági Hivatal vezetése nagy gondot fordít a magyarországi bíróságok történetének feldolgozására. Ennek keretében zajlik a Szegedi Ítélőtábla múltjának feltárására, amely munkához minden segítséget megkap a táblabíróság az Országos Bírósági Hivataltól.

Az együttműködés keretében eddig már két kötet jelent meg, közkincsé téve így a Szegedi Királyi Ítélőtábla történetét 1890-es megalakulásától 1920-ig. A harmadik kötet ünnepélyes bemutatásra november 24-én, pénteken 10 órától került sor a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Szeged Tisza Lajos körút 54. szám alatti épületében. A könyvbemutatón részt vesz dr. Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal vezetője is.

 

A könyvbemutatóhoz kapcsolódó konferencia előtt 9:30 órától sajtótájékoztató lesz az I. emeli tanácsteremben, amelyre ez úton tisztelettel meghívjuk. Ennek keretében lehetőség nyílik a kérdések felvetése mellett interjúk készítésére is.

 

A táblatörténeti konferenciát (amelyen vágóképek készíthetők) dr. Balogh Elemér, a SZTE jogi karának dékánja nyitja meg 10 órakor, majd dr. Handó Tünde, az OBH elnöke tart ünnepi beszédet. Ezt követően dr. Antal Tamás, az SZTE Állam- és Jogtudományi Kar Európai Jogtörténeti Tanszékének egyetemi docense mutatja be az általa írt „A Szegedi Királyi Ítélőtábla története 1921 és 1938 között” című könyvet. Dr. Stipta István, a Károli Gáspár Református Egyetem egyetemi tanára „Ítélőtáblák a Horthy-korszakban” címmel tart előadást, majd dr. Harangozó Attila, a Szegedi Ítélőtábla elnöke zárszavával fejeződik be a konferencia. A konferencia levezető elnöke dr. Hámori Attila, a Szegedi Ítélőtábla elnökhelyettese, az ítélőtábla történetét feldolgozó könyvek szerkesztője lesz.

 

Kérjük, hogy szerkesztőségük  részvételi szándékát válaszlevélben

ma, szerda 15 óráig válaszlevélben jelezze.

Előre is köszönjük!