Kábítószer-birtoklás bűntette Csongrád megyében (Előzetes)

Tárgyalás időpontja: 
2018. március 27. kedd, 11:00
Ügy tárgya: 
Kábítószer birtoklás bűntette
Tárgyaló: 
fszt.11-es tárgyaló
Összegzés: 

Dr. Harangozó Attila büntető tanácsa

Különösen jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer birtoklás bűntettében mondta ki bűnösnek a Szegedi Törvényszék 2017. október 18-án D. A. macedón állampolgárt, és ezért őt 6 év 6 hónap börtönre és 7 év Magyarország területéről kiutasításra ítélte.

A döntés ellen az ügyész súlyosításért, míg a vádlott és védője a büntetés enyhítése érdekében nyújtott be fellebbezést, így került az ügy a Szegedi Ítélőtáblára.

xxx

Az I. fokú ítélet szerint a vádlott 2017. február 23-án bérbe vett egy autót azzal a szándékkal, hogy abban Németországba, Berlinbe marihuánát csempésszen. Ezt követően egy, a nyomozás során ismeretlenül maradt személy a vádlott tudtával és belegyezésével az autó több, gyári kialakítású üregében, valamint a pótkerékben marihuánát rejtett el még macedón területen. Ez a személy 7-8 ezer eurót ígért a szállításért a vádlottnak, amit a sikeres fuvar után kapott volna meg.

A vádlott 2017. február 24-én dél körül jelentkezett belépésre Szerbiából Magyarországra a röszkei határátkelőnél az általa vezetett autóval. Az útlevélvizsgálat után ő és utastársa vámvizsgálatra jelentkeztek be, ahol vámköteles árut nem jelentettek be.

Miután a pénzügyőrnek gyanússá vált az autó, azt másodlagos átvizsgálásra irányította. Ennek során a kocsi pótkerekéből, a kerek feletti részből, valamint a motortérből összesen 65 csomag 20.318 gramm bruttó (nettó tömege: 17.076 gramm) marihuána került elő. Ennek totál-THC tartalma legkevesebb 2.250 gramm volt, amely meghaladta a különösen jelentős mennyiség alsó határát, annak 1,87-szerese.

A kábítószert és az elkövetés eszközéül szolgáló autót a rendőrség lefoglalta, a vádlott pedig előzetes letartóztatásba került.

Az utasnak nem volt tudomása a szállítmányról.

Eljáró bíróság: