Mentorprogram a Szegedi Ítélőtáblán: Szegedi egyetemisták ismerkedtek a táblabíróság munkájával

Rengeteg tapasztalattal gazdagodtunk, az ítélőtábla bírái minden segítséget megadtak ahhoz, hogy alapos ismereteket szerezzünk a bírósági munkáról. Sokkal kézzelfoghatóbbá vált számunkra, hogyan működik egy táblabíróság, milyen a struktúrája, hogyan készítenek elő egy-egy döntést. Később biztos nagy hasznát vesszük az itt hallottaknak, látottaknak tanulmányaink során, például amikor majd az eljárásjogot, vagy a II. fokú eljárás szabályait tanuljuk.”

Ezeket a mondatokat azon a beszélgetésen jegyezhettük fel február 2-án, pénteken a Szegedi Ítélőtáblán, amelyen dr. Harangozó Attila, a táblabíróság elnöke köszöntötte a mentorprogram keretében négy hónapos szakmai gyakorlatukat lezáró szegedi egyetemistákat. Ezen a délelőttön Székely Alexandra, Móra Nikoletta, Barta Zsófia, Csányi Bálint II. éves és Görög Péter III. éves hallgatók vehették át a gyakorlat sikeres elvégzését bizonyító okleveleiket.

A Szegedi Ítélőtábla és a Szegedi Tudományegyetem között kötött mentorprogram-szerződés alapján 2012 ősze óta fogad a program iránt érdeklődő egyetemi hallgatókat szakmai gyakorlatra az ítélőtábla. A jelentkezés során előnyt jelent a jó tanulmányi eredmény és a motiváltság bemutatása, ugyanis az ítélőtábla szeretne a gyakorlat biztosításával tehetséges fiatalokat megnyerni a bírói hivatás számára.

A hallgatók a titoktartási nyilatkozat megtétele után az egyes tanácsokhoz beosztva teljes „munkaidőben” vesznek részt a munkában: jelen vannak a tanácskozásokon, a tárgyalásokon és határozattervezeteket készítenek. A gyakorlat befejezésekor az ítélőtábla vezetése az egyetem képviselőjével együtt értékeli az elvégzett munkát és oklevéllel köszöni meg a hallgatóknak a részvételt.

Ez a szakmai gyakorlat nemcsak új, hasznosítható ismereteket nyújt, ezzel a hallgatók tudását gyarapítva, hanem segítséget jelent a későbbiekben a karrierépítés során is - hangsúlyozta dr. Harangozó Attila az oklevelek átadásakor.