Jelentős segítséget nyújt a veszélyhelyzet idején a bíróságok működésében a Via Video rendszer

Csaknem 60 százalékkal nőtt egy hónap alatt a távmeghallgatások száma a hazai bíróságokon. Míg idén februárban 834, március 1. és március 31. között már 1314 alkalommal kezdeményeztek távmeghallgatást a bírósági eljárások során. A rendszert alkalmazó bírák száma 287 főről 350 főre emelkedett. 

Az országos szintű távmeghallgatási rendszer kiépítése 2019 végére készült el, összesen 184 végpont került kialakításra, így az ország teljes területén, minden járásbíróságon, törvényszéken, ítélőtáblán és a Kúrián is van legalább egy telekommunikációs eszközökkel felszerelt tárgyalóterem. A fejlesztéssel minden bírósági épület videokonferencia útján elérhetővé vált.  A távmeghallgató rendszer kiépítése óta dinamikusan emelkedik az eszközök alkalmazása, az elmúlt hetek tapasztalatai pedig azt mutatják, hogy a Via Video rendszer jelentős szerepet játszik a veszélyhelyzet alatt megtartott tárgyalások zökkenőmentes lebonyolításában. 

Távmeghallgatással személyes megjelenés nélkül bonyolíthatók le a bírósági kihallgatások, illetve meghallgatások a peres felek, terheltek, tanúk, illetőleg szakértők esetében, úgy, hogy két helyszín között biztosítják a folyamatos, ellenőrzött és valós idejű kép- és hangkapcsolatot. A távmeghallgatás megkönnyíti és segíti a bírók munkavégzését, speciális felkészülést a használata nem igényel. A rendszer létjogosultságát a számadatok is alátámasztják.

2020. márciusában a hazai bíróságok számos szakértő, alperes és felperes mellett összesen 1169 vádlottat, 131 tanút és 58 szabálysértési eljárás alá vont személyt hallgattak meg. Nyolc esetben külföldi helyszínen tartózkodott a meghallgatott fél. A legtöbb távmeghallgatást a Fővárosi, a Miskolci és a Gyulai Törvényszéken bonyolították le.