2022. augusztus 19-én dr. Varga Judit igazságügyi miniszter - Magyarország köztársasági elnöke megbízásából - az államalapítás és államalapító Szent István király ünnepe alkalmából állami kitüntetéseket adott át.
A Magyar Érdemrend Tisztikeresztje polgári tagozata kitüntetésben részesült a jogtudományok területén végzett kimagasló tudományos, illetve oktatói tevékenysége, valamint innovatív közösségépítő és tudományszervező tevékenysége elismeréseként Dr. Hegedűs István címzetes kúriai bíró, a Szegedi Ítélőtábla nyugalmazott kollégiumvezetője, a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának címzetes egyetemi docense.
A közel négy évtizedes, példaadóan magas színvonalú bírósági pályafutása, illetve ítélkező bíróként és igazgatási vezetőként is lelkiismeretesen és elhivatottan végzett munkája elismeréseként Dr. Szeghő Katalin, címzetes kúriai bíró, a Szegedi Ítélőtábla nyugalmazott kollégiumvezetője részesült szintén a Magyar Érdemrend Tisztikeresztje polgári tagozata kitüntetésben.
Dr. Szeghő Katalin (első sor jobbról az első) és Dr. Hegedűs István (első sor jobbról a harmadik)
Korábban az Országos Bírói Tanács 2022. július 15-ei hatállyal dr. Mezőlaki Erik Ákos, a Szegedi Ítélőtábla tanácselnöke részére címzetes kúriai bíró címet, míg Lázár Andrea, a Szegedi Ítélőtábla tisztviselője részére tanácsosi címet adományozott.