Nyereségvágyból elkövetett emberölés kísérlete Békés megyében

Tárgyalás időpontja: 
2013. június 7. péntek, 10:00
Összegzés: 

Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezetette büntetőtanácsa a nyereségvágyból előre kitervelt módon elkövetett emberölés kísérlete miatt Sipiczki Anikó és társai ellen indított büntetőügyben a Gyulai Törvényszék I. fokon meghozott ítéletét.

Sipiczki Anikó I. rendű, Vagyon László II. rendű, Mezei Zsolt III. rendű, fk. Gy, Gábor IV. rendű és fk. Sz. Csaba V. rendű vádlottak cselekménye esetében az előre kiterveltséget nem látta megállapíthatónak az ítélőtábla, mivel ehhez az is szükséges - hangzott el az indokláskor -, hogy a vádlottak ne csak az ölési szándékban egyezzenek meg, hanem pontosan megtervezzék az ölési cselekmény kivitelezésének módját, ami jelen ügyben nem történt meg.

Ugyanakkor az ítélőtábla egyetértett az I. fokú bírósággal abban, hogy elvetette a vádlottak azon védekezését, miszerint nem ölni akartak, csupán a sértett vagyontárgyait, értékeit elvenni. Ha ez lett volna a szándékuk, akkor ezt megtehették volna oly módon is, hogy az I. rendű vádlott kulcsával mennek be a lakásába egy olyan időpontban, amikor az I. rendű vádlott édesapja nem tartózkodik otthon. Vagyis az ítélőtábla az ölési szándékot bizonyítottnak látta, de mivel a cselekmény egyik minősítő körülményét mellőzte, ezért csökkentette II. és III. rendű vádlott büntetését egyezően 15-15 év fegyházról 12-12 év fegyházra. Az V. rendű vádlott próbára bocsátásának tartamát 2 évben állapította meg, ugyanis a törvény fiatalkorú vádlott esetében ennél hosszabb időtartamot nem tesz lehetővé.

Az I. rendű vádlott esetében az ítélőtábla nem látott okot a büntetés enyhítésére, mert úgy ítélte meg, hogy az egész bűncselekmény az I. rendű vádlott kezdeményezésére történt, aki saját apja megölésére bérelt fel embereket, így esetében a 10 év börtönbüntetés arányos az általa elkövetett bűn súlyával.

Az ítélet jogerős, ellene fellebbezésnek nincs helye. 

 

A bűncselekményről

A büntetlen előéletű I. rendű vádlott - aki letartóztatása előtt édesapjával élt egy háztartásban – 2011. december 29-én éjszaka a IV. és az V. rendű vádlottakkal együtt Békéscsabán egy klubban szórakozott, ahol szeszes italt, és un. legális kábítószert fogyasztottak. December 30-án hajnal 5 óra körül, amikor a klub bezárt, a vádlottak további 7-9 fiatal társaságban elmentek az I. rendű vádlott békéscsabai lakására. Ott a vádlott édesapja a zajra felébredt, és felszólította a társaságot, hogy a házat hagyják el. Ekkor az apa kiabált a lányával, és pofon is ütötte. Ezután a vádlottak társasága elindult egy sörözőbe, és útközben az I. rendű vádlott azt mondta a IV. és az V. rendű vádlottaknak, hogy elege van az apjából, le kellene ütni, és elvenni a pénzét.

Mivel az általuk kiszemelt söröző zárva volt, egy másik szórakozó helyre tértek be, ahol az I. rendű vádlott már azt mondta: van a házukban készpénz és arany, el kellene hozni, és az apját meg kellene ölni. A vádlottak társaságában lévők megpróbálták erről az I. rendű vádlottat lebeszélni. Az I. rendű vádlott akkor is arról beszélt társainak az utcán, hogyan lehetne megölni az apját, amikor egy másik sörözőbe mentek át. A IV. rendű vádlott felvetette, hogy sokkolják le, majd a IV. rendű vádlott kezdeményezésére elmentek K. Gusztávhoz, hogy tőle sokkolót kérjenek, de ő közölte: nincs sokkolója, és megpróbálta lebeszélni a vádlottakat a tervük végrehajtásáról.

Napközben felmerült az is, hogy az I. rendű vádlott apját meg kellene mérgezni. Ugyanezen a napon délután 6 és fél 7 között a IV. és az V. rendű vádlott a békéscsabai vasútállomáson találkozott a II. és a III. rendű vádlottal. A IV. rendű vádlott odament hozzájuk „anyagot” kérni, majd azt is megkérdezte, nem érdekli őket egy 1 milliós munka. Elmondta, van egy lány, akinek gondja van az apjával, akit meg kellene ölni 1 millió forintért. A II. és a III. rendű vádlottak azt válaszolták: rendben van. Ezt követően a II., a III. a IV. és az V. rendű vádlott a repülőhídhoz ment, ahova este 7 körül megérkezett az I. rendű vádlott, valamint barátnője és Sz. Krisztián.

A IV. rendű vádlott közölte az I. rendű vádlottal, hogy a II. és a III. rendű vádlottak „megtennék neki”. A lány ekkor a többiektől elvonulva beszélt a II. és a III. rendű vádlottal. Amikor visszamentek, az I. rendű vádlott azt mondta: az apját agyon akarja ütni bottal, és hozzátette: az apja pénztárcájában van 100 ezer forint, a széfjükben 500 ezer forintnyi értékű arany és készpénz, valamint az autójukat is vihetik. Beszélt arról is, hogy ő örökli a házat, ha az apja meghal. A II. rendű vádlott kijelentette: nem gond, ennyi pénzért agyonüti az I. rendű vádlott apját.

A vádlottak a hídtól a sértett házához mentek, a lány kinyitotta a kaput, majd mindannyian bementek az udvarra. A III. rendű vádlott elvágta a mozgásérzékelő vezetékét, de mivel a vezeték szikrázott, a vádlottak kiszaladtak az utcára. Itt megbeszélték, hogy I. rendű vádlott majd megmutatja, mi hol van a házban, a IV. rendű vádlott leüti a sértettet, a II. és a III. rendű vádlottak ütik az apját, és összeszedik az értékeket. Az I. rendű vádlott egy 100 centi hosszú fapuskát adott a IV. rendű vádlott kezébe, hogy azzal üsse az apját, de a IV. rendű vádlott később a fapuska helyett egy 122 centi hosszú, 5 centi széles falécet kapott vagy a II. vagy a III. rendű vádlottól.

Ezt követően azt mondták az I. rendű vádlottnak, menjen egy közeli játszótérhez, a többiek pedig visszamentek a házhoz, ahol már az V. rendű vádlott – aki korábban is fel akart hagyni a cselekményével, nem ment be az udvarra, eltávozott a helyszínről.

Mivel a vádlottak nem tudtak bejutni a házba, visszamentek az I. rendű vádlottért, aki kinyitotta a ház konyhájának külső ajtaját. A zajra kijött a házból a sértett, akit a IV. rendű vádlott a léccel tarkón ütött, a sértett ennek következtében a konyha előtti tartóoszlopnak esett. A II. és a III. rendű vádlottak ekkor elkezdték ököllel ütni a sértettet, akinek a fejét legalább 20 ütés érte. A sértett eközben kiabált, hogy hívja a rendőrséget, majd sikerült bemenekülnie a házába, és bezárnia az ajtót. Ekkor a II. és a III. rendű vádlottak kitörték az ajtón lévő három üveget, de amikor meghallották, hogy a sértett hívja a rendőrséget, elszaladtak a háztól.

A IV. rendű vádlott – mivel megbánta tettét – december 31-én hajnalban felhívta telefonon a rendőrséget, és bejelentette a bűncselekmény elkövetését, beszámolt a történtekről. Ezt követően az intézkedő rendőrök a vasútállomás sörözőjében elfogták az I., a II. és a III. rendű vádlottakat.

A sértett - aki 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett – az I. fokú tárgyaláson nem bocsátott meg a vádlottaknak – áll az I. fokon eljáró bíróság ítéletében.

 

Az I. fokú ítéletről

Nyereségvágyból, csoportosan, bűnsegédként elkövetett emberölés bűntettének kísérletében mondta ki bűnösnek a Gyulai Törvényszék 2012. december 10-én S. Anikó (1993 – békéscsabai lakos) I. rendű vádlottat. Ezért őt a bíróság 10 év börtönre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte.

Az ügy II. rendű vádlottja, V. László (1991 – mezőberényi lakos) nyereségvágyból, csoportosan, társtettesként elkövetett emberölés kísérletéért – mint visszaeső – 15 év fegyházbüntetést és 10 év közügyektől eltiltást kapott. A vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható – mondta ki a bíróság.

A III. rendű vádlottat, M. Zsoltot (1981 – mezőberényi lakos) nyereségvágyból, csoportosan, társtettesként elkövetett emberölés kísérletéért 15 év fegyházra és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte a bíróság.

A IV. rendű vádlott fiatalkorú (fk.) Gy. Gábor (1994 – békéscsabai lakos) nyereségvágyból, csoportosan, társtettesként elkövetett emberölés kísérletéért 1 év 10 hónap, végrehajtásában 4 év próbaidőre felfüggesztett fiatalkorúak fogházbüntetését kapta, míg az V. rendű vádlott fk. Sz. Csabát (1994 – békéscsabai lakos) ugyanezen bűncselekményért 3 évre próbára bocsátotta a Gyulai Törvényszék.

Az ítélet ellen az ügyész az I. rendű vádlott terhére, az V. rendű vádlott javára nyújtott be fellebbezést. Az I. rendű vádlott és védője egyezően eltérő tényállás és minősítés megállapítása, részben felmentés, részben enyhítés érdekében fellebbezett. A II. rendű vádlott felmentés, védője eltérő tényállás és minősítés megállapítása, elsődlegesen felmentés, másodlagosan enyhítés érdekében nyújtott be fellebbezést. A III. rendű vádlott és védője felmentés és enyhítés, a IV. rendű vádlott enyhítés, védője eltérő tényállás és jogi minősítés megállapítása, elsődlegesen felmentés, másodlagosan enyhítést kérve fellebbezet, így került az ügy a Szegedi Ítélőtáblára.

Egyéb információ: 

Dr. Bátyi Zoltán sajtótitkár

Mobil: 30/337-3653

Telefon: 62/568-592

E-mail: batyiz@szegeditb.birosag.hu

Eljáró bíróság: