Életveszélyt okozó testi sértés Szegeden

Tárgyalás időpontja: 
2014. január 7. kedd, 09:00
Összegzés: 

Elnapolta a Szegedi Ítélőtábla dr. Hegedűs István vezette büntető tanácsa az életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt B. András ellen indított büntető ügyben a nyilvános ülést, és február 18-ára tárgyalást tűzött ki. A büntető tanács erre a trágyalásra beidézte a négy orvosszakértőt és a látleletet kiállító orvost is, akik meghallgatását szükségesnek tartja.

 

Életveszélyt okozó testi sértés bűntettében mondta ki bűnösnek a a Szegedi Törvényszék 2013. április 9-én B. András (1955 - hódmezővásárhelyi lakos) vádlottat, és ezért őt 4 év börtönre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte.

Az ítélet ellen a vádlott és védője elsődlegesen felmentés, másodlagosan a büntetés enyhítése érdekében nyújtott be fellebbezést, így került az ügy a Szegedi Ítélőtáblára.

xxx

A vádlott 2010 decemberében portásként dolgozott a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinika Központ Sebészeti Klinikáján. A klinika dolgozói december 1-én tartották szokásos évzáró rendezvényüket a Pick Klubban. A vádlott feladata ezen a rendezvényen videofelvétel készítése is volt. A vádlott az estén annyi alkoholt fogyasztott, hogy közepes fokú alkoholos befolyásoltság állapotába került, videokészítés közbeni magatartását többen is nehezményezték, és egy kollégájával, L. Lászlóval összetűzésbe keveredett. Ekkor a vádlottat L. László megütötte, a vádlott 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

A rendezvényen részt vett dr. H. Tamás sértett, a sebészeti klinika főorvosa is, aki a vádlottat csak futólag, látásból, a munkahelyéről ismerte. A sértett december 12-én 0 óra 30 perckor távozni akart a rendezvényről, ezért a klub elé taxit hívatott. Miközben az utcán várakozott, megjelent a vádlott, és az eljárás során pontosan meg nem állapítható okból a kezében lévő borosüveggel több alkalommal hátulról megütötte a sértettet, aki a földre került, és a vádlott a földön fekvő sértettet tovább bántalmazta. A sértett védekezni próbált, az ütések egy részét a kezével kivédte, de a többi ütés a fejét érte.

Ekkor jött ki az épületből két, a rendezvényen részt vevő személy, egyikük a vádlotthoz lépett, megfogta annak kezét, és a vádlottat elhúzta a sértettől. Ekkor a vádlott felhagyott a bántalmazással, és távozott a helyszínről.

A bántalmazás következtében a sértett több ujja eltört, és koponyaűri sérüléseket szenvedett, ami közvetlen életveszélyes állapotot idézett elő. A sértett 10 hét alatt gyógyult fel sérüléseiből, de kezében maradandó fogyatékosság alakult ki, emellett szorongászavar, neurotikus állapot is fellépett.

Az eljárás során tett vallomásaiban a vádlott végig azt hangoztatta: nem emlékszik a cselekmény elkövetésére, az I. fokú tárgyaláson pedig úgy nyilatkozott: a cselekményt nem követte el, az ellene emelt vádban nem érzi magát bűnösnek

Egyéb információ: 

Dr. Bátyi Zoltán sajtótitkár

Mobil: 30/337-3653

Telefon: 62/568-592

E-mail: batyiz@szegeditb.birosag.hu

Eljáró bíróság: