Emberölés bűntettének kísérlete Békéscsabán

Tárgyalás időpontja: 
2014. március 26. szerda, 11:30
Összegzés: 

Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette büntető tanácsa az emberölés bűntettének kísérlete miatt Horváth Mihály József ellen indított büntetőügyben a Gyulai Törvényszék I. fokon meghozott ítéletét. A szabadságvesztés és a közügyektől eltiltás tartamát az ítélőtábla egyezően 10 évre súlyosította, a szabadságvesztést börtönben rendelte végrehajtani.

Az ítélet indoklásában elhangzott, a korábban már többször büntetett előéletű vádlott speciális visszaeső, akit korábban befejezett emberölés miatt is elítélt a bíróság. Ezért semmi, még a vádlott idős kora és betegsége sem nem indokolja, hogy a bíróság eltérjen a büntetés kiszabásánál irányadó középmértéktől, ami az 5-15 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető jelen cselekmény esetén esetén 10 év. Ezért került sor az ítélet súlyosítására.

Az ítélet jogerős, ellene fellebbezésnek nincs helye.

 

A bűncselekményről

 

A korábban már többször büntetett vádlott és B. Ferenc sértett a cselekmény idején a békéscsabai hajléktalan szálló lakói voltak, ahol még három személlyel (B. F., Z. J., É. I.) együtt közös szobában laktak.

2013. február 12-én a vádlott nap közben nagy mennyiségű szeszes italt fogyasztott, majd délutántól a szállón aludt. Aznap este 22:45 óra körül a közepes fokú alkoholos befolyásoltság alatt álló vádlott a szobában emelt hangon kérdőre vonta szobatársát, B. F.-t, hogy hova tette el a korábban Z. J.-al közösen vásárolt élelmiszert. B. Ferenc sértett a hangoskodásra felébredt, majd a mosdóból visszatérve szóvá tette a vádlottnak, miért késő este keresik a hiányzó dolgokat, feküdjenek le. A vádlott ezen feldühödött, trágár szavakkal szidta, majd mindkét kezével mellbe vágta a sértettet, aki erre a vádlottat két kezénél fogva ellökte magától úgy, hogy a vádlott a szobában lévő szekrénynek, majd a földre esett.

A vádlott a földről felkelve a szekrényéből elővett egy 19 centi pengéjű konyhakést, majd a sértett felé indult azzal a szándékkal, hogy megöli. "Most agyonszúrlak!" - fenyegette a sértettet. Az ágyhoz érve a sértett nyaka irányába szúrt, de azt a sértett ki tudta védeni úgy, hogy megfogta a vádlott kést tartó kezét, és a szúrás elől elhajolt. Így csak kisebb hámsérülést szenvedett az arcán. Majd a sértett felállt az ágyról, és kicsavarta a vádlott kezéből a kést, eközben újabb könnyebb sérülést szenvedett.

A vádlott cselekménye következtében a sértett nyakán mély szúrt-vágott sérülés is kialakulhatott volna, ami súlyosabb sérülést, illetve halálhoz vezető elvérzést okozhatott volna. Ez kizárólag a sértett védekező magatartása miatt maradt el. A vádlott a büntetőeljárás során mindvégig tagadta a terhére rótt bűncselekményt.

 

Az I. fokú ítéletről

 

Emberölés bűntettének kísérletében találta bűnösnek a Gyulai Törvényszék  2013. október 9-én Horváth Mihály József (1943 - békéscsabai lakos) vádlottat, és ezért őt a bíróság 7 év 10 hónap börtönre és 8 év közügyekről letiltásra ítélte.

Az ítélet ellen az ügyész a büntetés súlyosítása, míg a vádlott és védője felmentés, illetőleg eltérő minősítésként életveszélyt okozó testi sértés bűntettének megállapítása érdekében nyújtott be fellebbezést, így került az ügy a Szegedi Ítélőtáblára.

Eljáró bíróság: