Életveszélyt okozó testi sértés Sarkadon

Tárgyalás időpontja: 
2014. május 21. szerda, 09:00
Összegzés: 

Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette büntető tanácsa az életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt R. Zoltán és társa ellen indított büntetőügyben A Gyulai Törvényszék I. fokon meghozott ítéletének R. Zoltán I. rendű vádlottra vonatkozó részét. Az I. rendű vádlott fegyházának tartamát 6 évről 8 évre súlyosította az ítélőtábla.

Az ítélet indoklásakor elhangzott: az I. rendű vádlott által elkövetett bűncselekmény 2-12 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, aminek középmértéke, amiből az ítélet kiszabásakor ki kell indulni, 7 év. Az ítélőtábla szerint semmi nem indokolja, hogy a korábban már többször - köztük rablás, zsarolás, garázdaság miatt - is büntetett vádlott, tekintettel a vád tárgyává tett bűncselekmény társadalomra veszélyességére és a vádlott személyiségére, a középmértéknél kisebb büntetést kapjon. Esetében a 8 év fegyház kiszabása szükséges a büntetési célok megvalósulása érdekében, ezért döntött a táblabíróság a büntetés súlyosítása mellett.

Az ítélet jogerős, ellene fellebbezésnek nincs helye.

 

A bűncselekményről

 

2011. október 28-án Sarkadon az esti órákban pontosan meg nem határozható okokból az I. és a II. rendű vádlott szóváltásba keveredett. A II. rendű vádlott a helyszínről távozva telefonon bejelentést tett a Sarkadi Rendőrkapitányságon arra hivatkozva, hogy az I. rendű vádlott életveszélyesen megfenyegette. A feljelentés alapján még aznap tanúkihallgatásokra került sor.

Másnap délben a II. rendű vádlott autóval közlekedett Sarkadon, amikor meglátta az I. rendű vádlott fiát, aki a  barátaival az utcán beszélgetett. Amikor a II. rendű vádlott megállt kocsijával, az I. rendű vádlott fia számon kérte, miért jelentette fel az apját. A II. rendű vádlott ezen feldühödött, szidalmazni kezdte az I. rendű vádlott fiát, egy farúddal rá akart támadni a fiúra, de annak barátai ezt megakadályozták. A II. rendű vádlott lecsillapodott és elhajtott. A fiú értesítette az apját, aki azt tanácsolta a fiának, hogy tegyen feljelentést a rendőrségen, és ezzel egy időben ő is elindult a rendőrségre.

Menet közben az I. rendű vádlott észrevette a II. rendű vádlott autóját, és követni kezdte. Amikor ezt a II. rendű vádlott meglátta, értesítette testvérét, aki az O. család több tagjának is szólt, így a sarkadi Szent István téren többen is összegyűltek, mire az I. rendű vádlott odaért. Az I. rendű vádlott ekkor kocsiját a csoportosuló O. család felé kormányozta, de azok a kocsi elől félreugrottak. Hogy mi történt volna, ha az O. család tagjai nem tudnak időben félreugrani a feléjük hajtó autó elől, nem sikerült az eljárás során kétséget kizáróan megállapítani.

Miután az I. rendű vádlott hirtelen fékezve megállt, kiszállt a kocsijából, kezében egy 52 centi hosszú vasrúddal, melynek a végére egy fémgolyó volt hegesztve. A II. rendű vádlott felé indult, aki a szintén a közelben parkoló autójához ment, hogy védekezésképpen abból valamilyen eszközt kivegyen. Miközben az I. rendű vádlott a II. rendű vádlott felé indult, a kezében lévő vasrúddal leütötte O. Sándor sértettet, aki néhány méter megtétele után összeesett.

Ezt látva a II. rendű vádlott az I. rendű vádlottra támadt, közöttük dulakodás alakult ki, ami közben a II. rendű vádlott földre vitte az I. rendű vádlottat. Eközben két O. testvér a II. rendű vádlott segítségére sietett. Sikerült a vasrudat kicsavarni az I. rendű vádlott kezéből. Eközben többen is kiabálták, hogy a leütött sértett meg fog halni, ezért a dulakodás abbamaradt, és értesítették a mentőket. A sértett közvetett életveszélyes sérüléseket szenvedett.

Miután a sértettet a mentőhöz vitték, a II. rendű vádlott a kocsijából elővett egy láncfűrészt, amit megpróbált beindítani, és közben azt kiabálta az I. rendű vádlottnak, hogy szétdarabolja. Miután a láncfűrészt nem sikerült beindítania, ismét a kocsijához ment, és kivett egy 67 centi hosszú farudat és azzal többször az I. rendű vádlott felé ütött. Ekkor az I. rendű vádlott kicsavarta a rudat a II. rendű vádlott kezéből, és 2-3 alkalommal megütötte a II. rendű vádlottat, aki a földre került. Ezt követően az I. rendű vádlott még 1-2 alkalommal a rúddal megütötte a II. rendű vádlottat, és 2-3-szor kis erővel bele is rúgott. A II. rendű vádlott több, 8 napon belül gyógyuló  sérülést szenvedett. Az I. rendű vádlott dulakodás közben elszenvedett sérülései szintén 8 napon belül gyógyultak.

 

Az I. fokú ítéletről

 

Életveszélyt okozó testi sértés és közúti veszélyeztetés bűntettében mondta ki bűnösnek a Gyulai Törvényszék 2013. november 14-én R. Zoltán (1965 - sarkadi lakos) I. rendű vádlottat, és ezért őt a bíróság  - mint többszörös visszaesőt - halmazati büntetésül 6 év fegyházra, 2 év közúti járművezetéstől eltiltásra, valamint 8 év közügyektől eltiltásra ítélte.

Az ügy II. rendű vádlottja, O. József, mint visszaeső, garázdaság bűntettéért 1 év, végrehajtásában 3 évre felfüggesztett börtönbüntetést kapott.

A II. rendű vádlott ítélete jogerőre emelkedett, míg az I. rendű vádlott ügyében az ügyész a vádlott terhére, hosszabb tartamú szabadságvesztés kiszabása érdekében, az I. rendű vádlott és védője felmentés érdekében fellebbezett, így került az ügy a Szegedi Ítélőtáblára.

Eljáró bíróság: