Kábítószer-kereskedelem Bács-Kiskun megyében

Tárgyalás időpontja: 
2015. április 16. csütörtök, 09:00
Összegzés: 

Részben megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla dr. Mezőlaki Erik vezette büntető tanácsa a kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmények miatt Zs. Gábor és társai ellen indított büntetőügyben a Kecskeméti Törvényszék I. fokon kiszabott ítéletét.

A III. rendű vádlott büntetését 9 év fegyházról 7 és 6 hónap fegyházra enyhítette, mert úgy ítélte meg a táblabíróság, hogy a III. rendű vádlott minden részletre kiterjedő beismerő vallomása, amely nagyban elősegítette a bűncselekmény felderítését, olyan nyomatékos enyhítő körülmény, amely mindenképp indokolja a büntetés enyhítését. Ugyanakkor csak annyiban változott a I. és a II. rendű vádlott büntetése, hogy a II. rendű vádlott esetében a vagyonelkobzást az ítélőtábla mellőzte, mert azt a 900 ezer forintot, amit tőle az I. fokon eljáró bíróság elkobozni rendelt, azt már az I. és a III. rendű vádlott esetében megtette, és a kétszeres elkobzás ellentétes a törvényi rendelkezésekkel.

Egyebekben nem változott az I. és a II. rendű vádlottakra kiszabott ítélet, vagyis az I. rendű vádlott jogerős büntetése 11 év, fegyházban letöltendő szabadságvesztés, 10 év közügyektől eltiltás, és 750 ezer forint összegre vagyonelkobzás, míg a II. rendű vádlott esetében 14 év, fegyházban letöltendő szabadságvesztés, 10 év közügyektől eltiltás lett. E két vádlottnál az ítélőtábla sem a büntetés lényeges súlyosítására, se annak lényeges enyhítésére nem látott semmilyen indokot.

A jogerős ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.

 

A bűncselekményről

 

Az I. és a II. rendű vádlottak 2011 őszén megegyeztek abban, hogy a kertész végzettséggel rendelkező I. rendű vádlott a lakásán nagy mennyiségű cannabis indica növényt fog termeszteni, majd a szárított növényt a II. rendű vádlott értékesíti, és a kábítószerért kapott pénzt elosztják.

Az I. rendű vádlott 2011 októberében ismerkedett meg az akkor állandó munkahellyel, rendszeres jövedelemmel nem rendelkező III. rendű vádlottal, akinek felvetette, hogy vegyen részt ebben a tevékenységben, mert így sok pénzhez lehet jutni. Az I. rendű vádlott a III. rendű vádlott tudomására hozta azt is, hogy a termést a II. rendű vádlott fogja értékesíteni.

Még abban a hónapban az I. rendű vádlott kezdeményezésére a II. és a III. rendű vádlott a III. rendű vádlott autójával kiutazott Ausztriába azért, hogy ott cannabis magokat, valamint a kábítószer termesztéséhez szükséges egyéb felszereléseket vásároljanak. Mindezek anyagi fedezetét az I. rendű vádlott biztosította.

Ezt követően az I. rendű vádlott kérésére – a megfelelő termesztési feltételek biztosítása érdekében - a villamossági szerelő szakképesítéssel, így kellő szakértelemmel rendelkező III. rendű vádlott felszerelt az I. rendű vádlott soltvadkerti házának melléképületében lámpákat, radiátorokat, ventilátorokat, elszívót, továbbá vásárolt 80-90 darab műanyag vödröt, melyek beszerzési költségét szintén az I. rendű vádlott állta.

2011 decemberében a kikelt magokat a III. rendű vádlott autójával az I. rendű vádlott házához szállított vödrökbe ültették el. A növényeket az I. rendű vádlott gondozta, locsolta. Ennek eredményeként 130 tő növény borult virágba. Ezeket a vádlottak közösen leszüretelték, megszárították és becsomagolták 4-5 zacskóba, míg a II. rendű vádlott vitt el és értékesített. Az értékesítésből származó bevétel több mint 900 ezer forint volt, amiből 180 ezer forintot az I. rendű vádlott adott át a III. rendű vádlottnak, így az I. rendű vádlottnak 750 ezer forint jutott. Az I. rendű vádlott a kapott pénzből levonta az általa a befektetésekre áldozott összeget, ebből adódik a különbség.

A vádlottak ezt követően tovább fejlesztették a termesztést, és 2012 júniusának elején - mivel az I. rendű vádlott házánál már nem fértek el a kifejlődött növények - 17 darabot az I. rendű vádlott átadott a III. rendű vádlottnak, aki azokat a saját lakásán nevelte az I. rendű vádlott felügyelete mellett.

2012. július 24-én Tázlár közelében egy kb. 15x30 méteres területet megtisztítottak, és az így kialakított termesztési helyre ültettek át az I. rendű vádlott lakásáról 51 cannabis növényt. A kiültetést követően a nyomozó hatóság igazoltatta őket, és lefoglalták az 51 tő cannabist,  valamint a termesztésükhöz szükséges eszközöket. Ugyanezen a napon az I. rendű vádlott lakásán tartott házkutatás során a rendőrök lefoglalták a termesztéshez szükséges segédanyagokat, valamint 183 tő cannabis indica növényt, de előkerült cannabis a III. rendű vádlott lakásán, valamint Soltvadkert külterületén egy 25x25 méteres megművelt tisztásról is. Ezeket az I. és a III. rendű vádlott ültette ki.

A vádlottak által termesztett összesen 392 tő cannabisból az eljárás során 262 tövet foglaltak le, és találtak a rendőrök kábítószer tartamú tablettákat és porokat is.

2./ Az eljárás során kiderült, hogy a II. rendű vádlott 2012 januárja és júliusa között a III. rendű vádlottnak kéthetente, összesen 10 alkalommal adott el saját használatra változó mennyiségű tablettát és fehér port. Emellett a II. rendű vádlott értékesített kábítószert L. J.-nak is 2012 tavaszán. A II. rendű vádlott lakásán július 24-én 12 gramm fehér port és több mint 500 darab extasy tablettát foglaltak le a rendőrök 300 ezer forint és 390 euró készpénz mellett.

3./ Az I. rendű vádlott 2009. szeptember 12-én éjszaka soltvadkerti lakásában egy veszekedés során tettleg bántalmazta akkori élettársát, V. Sz.-t, aki 8 napon belül gyógyuló könnyű testi sérüléseket szenvedett.

 

Az I. fokú ítéletről

 

Jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer kereskedelem bűntettében, mint társtettest és könnyű testi sértés vétségében mondta ki bűnösnek a Kecskeméti Törvényszék 2014. október 3-án Zs. Gábor (1969 – soltvadkerti lakos) I. rendű vádlottat, és ezért őt – halmazati büntetésül – 11 év fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre, 10 év közügyektől eltiltásra ítélte, és 750 ezer forint összegre vagyonelkobzást rendelt el.

Az ügy II. rendű vádlottja, F. Krisztián (1977 – keceli lakos) kábítószerrel visszaélés bűntettéért, mint társtettes, új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettéért és kábítószerrel visszaélés vétségéért – halmazati büntetésül – 14 év, fegyházban letöltendő szabadságvesztés, 10 év közügyektől eltiltás büntetést kapott, és esetében a bíróság 900 ezer forintra vagyonelkobzást rendelt el. A III. rendű vádlottat, A. Zoltánt (1979 – császártöltési lakos) kábítószer-kereskedelem bűntettéért, mint társtettest és kábítószer birtoklásának vétségéért – halmazati büntetésül - 9 év, fegyházban letöltendő szabadságvesztésre, 9 év közügyektől eltiltásra ítélte a bíróság, és 180 ezer forint összegre vagyonelkobzást rendelt el.

Az ítélet ellen az ügyész az I. és a II. rendű vádlott terhére a kiszabott büntetés súlyosítása érdekében, az I. rendű vádlott és védője egyezően enyhítés, a II. rendű vádlott és védője elsődlegesen felmentés, másodlagosan a kiszabott büntetés enyhítése, a III. rendű vádlott és védője egyezően enyhítés érdekében nyújtott be fellebbezést, így került az ügy a Szegedi Ítélőtáblára.

Eljáró bíróság: