Életveszélyt okozó testi sértés Karcagon

Tárgyalás időpontja: 
2015. május 14. csütörtök, 10:00
Összegzés: 

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla dr. Mezőlaki Erik vezette büntető tanácsa az életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt K. József ellen indított büntetőügyben a Szolnoki Törvényszék I. fokon kiszabott ítéletét. Így a vádlott jogerős büntetése 6 év börtön és 6 év közügyektől eltiltás lett.

Az ítélet indoklásában elhangzott: az I. fokon eljáró törvényszék az elkövetett cselekményhez és a vádlott társadalomra veszélyességéhez mérten arányos büntetést szabott ki, így annak sem lényeges enyhítése, sem lényeges súlyosítása nem indokolt.

A jogerős ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.

 

A bűncselekményről

 

2011. december 19-én délelőtt a korábban már 13 alkalommal elítélt, alkalmi munkákból élő vádlott egy lakásban falfestményt festett, amikor megjelent ismerőse, az ügy sértettje, K. Zsolt, aki – miközben a „Mi van édes?” kijelentést tette - megfogta a vádlott fenekét. Emiatt a vádlott és a sértett között szóváltás alakult ki, melynek során a vádlott rátámadott a sértettre, aki elmenekült a lakásból.

Aznap délután 6 óra körül a vádlott karcagi lakásán tartózkodott két ismerősével, és kábító hatású cigarettát szívtak, amikor a lakásban megjelent a sértett, és bekapcsolódott a cigaretta elszívásába.

Ennek során a vádlott előzetes szóváltás nélkül arcon ütötte a sértettet, majd őt – miközben a vádlott lét társa távozott a lakásból –, testszerte bántalmazta - 16 sérülést okozva neki - amíg a sértett eszméletét veszítette. Ezt követően a vádlott az eszméletlen sértettet hátrahagyva távozott a lakásból. Nem sokkal később megjelent a lakásban a vádlott anyja, aki meglátva a földön fekvő sértettet, segítséget kért a szomszédtól, aki értesítette a mentősöket, és a sértett kórházba került.

A több elszenvedett sérülés - köztük csonttörés, vérzéses zúzódás - közül a vérzéses agyzúzódás közvetlen életveszéllyel járt.

 

Az I. fokú ítéletről

 

Életveszélyt okozó testi sértés bűntettében mondta ki bűnösnek a Szolnoki Törvényszék 2014. június 27-én K. József (1979 – karcagi lakos) vádlottat, és ezért ő a bíróság 6 év börtönre és 6 év közügyektől eltiltásra ítélte.

Az ítélet ellen az ügyész a büntetés súlyosítása, míg a vádlott és védője enyhítés érdekében nyújtott be fellebbezést, így került az ügy a Szegedi Ítélőtáblára.

Eljáró bíróság: