Életveszélyt okozó testi sértés Békéscsabán

Tárgyalás időpontja: 
2015. június 30. kedd, 10:00
Összegzés: 

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla dr. Harangozó Attila vezette büntetőtanácsa az életveszélyt okozó testi sértés miatt T. Norbert ellen  indított büntetőügyben a Gyulai Törvényszék I. fokon meghozott ítéletét. Így a vádlott jogerős büntetése 6 év 8 hónap börtön és 7 év közügyektől eltiltás lett.

Az ítélet indoklásában elhangozott: az ítélőtábla az ügyészi indítvánnyal ellentétben nem látott indokot a büntetés lényeges súlyosítására, míg a vádlott és védője által kért enyhítés – tekintettel, egyebek mellett, a cselekmény jellegére, a vádlott múltjára - szóba sem jöhetett.

Az ítélet jogerős, ellene fellebbezésnek nincs helye.

 

A bűncselekményről

 

A korábban többször büntetett vádlott 2013. december 19-én nap közben szeszes italt és kábítószert fogyasztott, majd másnap délelőtt elment egy békéscsabai sörözőbe, ahol tovább italozott. Ebbe a sörözőbe tért be 14 óra körüli időben P. Péter és L. Balázs sértett is, s mivel L. Balázs korábbról ismerte a vádlottat, beszélgetni kezdtek, és közben legalább 5-6 „kört” fogyasztottak, mindhárman tömény szeszes italt üdítővel.

Miközben a sértettek külföldi munkájukról, a külföldön tapasztaltakról, a vádlott pedig a hazai körülményekről beszélt, a sértettek több alkalommal hívták meg a vádlottat, szóvá tették neki, hogy már ő is meghívhatná őket. A vádlott ezen feldühödött, ezért 15 óra 30 perc körül időben elhagyta a sörözőt, magához vett egy csőfogót és egy konyhakést, majd ezeket a kabátja ujjába rejtve visszament a sörözőbe, ahol a sértettektől távolabb, a pult félreeső részén várakozott, miközben folyamatosan figyelte a sértetteket.

Amikor a söröző pultosa és kolléganője kimentek a kerthelyiségbe rágyújtani, a vádlott az előkészített eszközöket a háta mögött tartva „Még ti akartok lehúzni!” felkiáltással a sértettek asztalához ment. A csőfogóval kétszer megütötte az ülő P. vállát, majd amikor a sértett felállt az asztaltól, a vádlott késével egyszer, legalább közepes erővel hasba szúrta a sértettet, aki kiszaladt a kerthelyiségbe.

A vádlott ezután odament az asztalnál ülő L. Balázs sértetthez, aki erre felállt, elkezdett hátrálni az őt folyamatosan követő vádlott elől. A vádlott eközben egyszer kis erővel megszúrta a sértett karját, a csőfogóval hadonászva pedig vállon ütötte a férfit. A sértett megpróbálta elvenni a vádlottól az eszközöket, majd miután ez nem sikerült, kimenekült a helyiségből. 

A vádlott a sörözőn kívül az utcán tovább kergette a sértetteket, akik folyamatosan hátráltak előle. Majd amikor a söröző helyszínre érkező tulajdonosa értesítette a rendőrséget, a vádlott a helyszínről elmenekült, és december 21-én fogták el.

A bántalmazás következtében P. Péter életveszélyes sérülést szenvedett, fennállt a halálos következmény veszélye is, amit az időben elkezdett hasi műtéttel sikerült elhárítani. L. Balázs sérülései 8 napon belül gyógyultak.

A vádlott az eljárás során beismerte tette, mély megbánást tanúsított, míg a sértettek megbocsátottak a vádlottnak.

 

Az I. fokú ítéletről

 

Életveszélyt okozó testi sértés bűntettében és testi sértés vétségében mondta ki bűnösnek a Gyulai Törvényszék 2014. szeptember 19-én T. Norbert (1978 – békéscsabai lakos) vádlottat, és ezért őt – mint visszaesőt – halmazati büntetésül 6 év 8 hónap börtönre és 7 év közügyektől eltiltásra ítélte.

Az ítélet ellen az ügyész a büntetés súlyosítása, míg a vádlott és védője enyhítés érdekében nyújtott be fellebbezést, így került az ügy a Szegedi Ítélőtáblára.

Eljáró bíróság: