Közveszélyokozás vétsége Szolnokon

Tárgyalás időpontja: 
2015. október 15. csütörtök, 10:45
Összegzés: 

Részben megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla dr. Mezőlaki Erik vezette büntetőtanácsa a közveszélyokozás bűntette miatt B. Gábor ellen indított büntetőügyben a Szolnoki Törvényszék I. fokon meghozott ítéletét. A vádlott cselekményét közveszélyokozás büntette helyett közveszélyokozás vétségének minősítette, erre tekintettel a szabadságvesztést fogházban rendelte végrehajtani és mellőzte a közügyektől eltiltást is. Nem változott a vádlottra kiszabott büntetés mértéke, így a jogerős büntetés 2 év 6 hónap szabadságvesztés lett.

Az ítélet indoklásában elhangzott: a Szegedi Ítélőtábla úgy ítélte meg, hogy a vádlott semmiképpen nem akarta, hogy az öngyilkossága elkövetésekor másoknak kárt okozzon. Ennek érdekében oltotta el a nyílt lángokat is, amelyek szerinte robbanást okozhattak volna. Gondatlan volt viszont, mert azzal nem számolt, hogy egyéb módon, így például elektronos szikra következtében is bekövetkezhet robbanás, de erre a szándékosság semmilyen formája nem terjedt ki. Ezért minősítette az ítélőtábla a vádlott cselekményét bűncselekmény helyett vétségnek.

A kiszabott büntetés mértéke – tekintettel a minősítés változásra – így már arányos az elkövetett cselekményhez képest, annak sem lényeges súlyosítása, sem lényeges enyhítése nem indokolt.

A jogerős ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.   

 

A bűncselekményről

2010 márciusától a vádlott egy szolnoki négyszintes, 11 lakásos társasházban lakott élettársával együtt. A vádlott és az asszony között az életközösség 2012 augusztusában megszakadt, az élettárs még abban a hónapban elköltözött a lakásból, ezt követően a vádlott egyedül élt itt.

A férfi a kapcsolat elvesztését nehezen élte meg, hangulata közérzete egyre rosszabb lett, emellett anyagi gondjai is akadtak.

2012. december 12-én a vádlott délután 4-ig az apjával dolgozott, majd a szülei házába ment, ahol este 8-ig elfogyasztott másfél deci whiskyt, 2 deci forralt bort, és megvacsorázott. Ezt követően összeveszett a húgával, ezért megkérte az anyját, hogy vigye haza. A lakásába érve a vádlott elkeseredését az egyedüllét fokozta, és magánéleti kudarcai miatt elhatározta, hogy öngyilkos lesz. A férfi számítógépen üzenetet váltott a húgával, majd búcsúlevelet írt, amit két példányban kinyomtatott.

Eközben 8 és 9 óra között megivott 3 cl Unicumot, egy liter sört, és eltervezte, hogy az öngyilkossághoz a lakásban lévő vezetékes gázt használja fel. Ezért a gázkonvektorokat kikapcsolta, majd a fürdőszobában lévő fali melegítő őrlángját elfújta, és a lakás kisszobájába ment. Ott egy kombinált fogóval a gázkonvektor csövét megpróbálta kicsavarni, de ez nem vezetett eredményre. Ezért elvágta a konvektor flexibilis csövét. Miután a vádlott észlelte, hogy a vezetékből a gáz áramlani kezd, lefeküdt az ágyába, mobiltelefonon felhívta volt élettársát, illetve a telefonon zenét hallgatott, majd 21:45 óra körüli időben elaludt. A vádlott azért, hogy hamarabb elaludjon orvosságokat vett be.

Éjfél után a kiáramló földgáz a vádlott lakásának nagyszobájában ismeretlen okból berobbant. Ezt követően tűz keletkezett, ami átterjedt két szomszédos lakásra, valamint az első emeleti lépcsőházra is. A kialakult tűz továbbterjedését a kiérkező tűzoltók akadályozták meg. A vádlott a robbanást követően felébredt és elhagyta a lakást, cselekménye következményeként 8 napon belül gyógyuló égési és zúzódásos sérüléseket szenvedett.

A robbanás időpontjában a társasházban a vádlotton kívül még 17 személy tartózkodott, akik a robbanás miatt életveszélybe kerültek. Ők a robbanás hangjára szintén felébredtek, az utcára menekültek, de két személyt a tűzoltóknak kellett kimenteni. Az épület oly mértékben megrongálódott, hogy az ott lakók kénytelenek voltak a lakásukat elhagyni, és az épület renoválása alatt – 9 hónapig – más ingatlanban kellett megoldani lakhatásukat. Az épületben összesen 55,2 millió forint kár keletkezett, amit a biztosító megtérített. Ugyanakkor a házban lakók ingóságainak megrongálódásával, illetve megsemmisülésével, valamint a környező házak ablaküvegeinek kitörésével és az utcában parkoló négy autó megrongálódásával még további – meg nem határozható – kár keletkezett.

 

Az I. fokú ítéletről

Különösen nagy kárt okozva elkövetett közveszélyokozás bűntettében mondta ki bűnösnek a Szolnoki Törvényszék 2014. október 9-én B. Gábor (1986 – szolnoki lakos) vádlottat, és ezért őt a bíróság 2 év 6 hónap börtönre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte.

A döntés ellen az ügyész a büntetés súlyosítása, míg a vádlott és védője enyhítés érdekében nyújtott be fellebbezést, így került az ügy a Szegedi Ítélőtáblára.

Eljáró bíróság: