Különösen nagy kárt okozó csalás bűntette és más bűncselekmény Jász-Nagykun-Szolnok megyében

Tárgyalás időpontja: 
2016. január 5. kedd, 11:00
Összegzés: 

Részben megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla dr. Hegedűs István vezette büntetőtanácsa a csalás bűntette és más bűncselekmény miatt G. József és társai ellen indított büntetőügyben a Szolnoki Törvényszék I. fokon meghozott ítéletét. V. József II. rendű vádlott szabadságvesztésének tartamát 5 év börtönről és 5 év közügyektől eltiltásról 3 év 6 hónap börtönre és 3 év közügyektől eltiltásra enyhítette. A III. rendű vádlott T. József büntetése maradt  4 év 6 hónap börtön és 5 év közügyektől eltiltás.

Az ítélet indoklásában elhangzott: az elkövetett bűncselekmény óta hosszú idő telt el, és csakis az időmúlásra való tekintettel döntött úgy az ítélőtábla, hogy a II. rendű vádlott büntetését enyhíti. Ugyanakkor a III. rendű vádlott büntetése, mivel a vádlott különös visszaeső, az időmúlás ellenére is arányos, ezért annak enyhítésére nem látott indokot a táblabíróság.

Az ítélet jogerős, ellene fellebbezésnek nincs helye.

 

A bűncselekményről

 

Az I. rendű vádlott 2006 októberétől tagja és képviselője volt a Déli-Táj Kft.-nek, amely törökszentmiklósi telephellyel rendelkezett. Ez a kft. 2008 februárjától tagja lett az Etter Kft.-nek. Az I. rendű vádlott betegsége miatt a telephely hasznosításával kapcsolatos ügyintézést barátja, a III. rendű vádlott intézte. A telephelyen több, gabona tárolására alkalmas épület volt, amelyek közül az egyikbe már korábban, az Etter Kft. korábbi ügyvezetőjének tudtával 8 teherautónyi, kb. 300 tonna földet hordtak be.

2009-ban az I. rendű vádlott ügyvezetősége és T. Károly ügyintézése alatt további nagy mennyiségű (több ezer tonna) föld került a tárolóba, majd a földet kb. 20 tonnányi búzával takarták el.

Az I. és a III. rendű vádlottak 2010-ben szerették volna „hasznosítani” a törökszentmiklósi telephelyet. Ennek érdekében a III. rendű vádlott további kb. 15 tonnányi búzával takartatta le a raktárban lévő földet, azt a látszatot keltve, hogy a raktár búzával van feltöltve. Az I. és a III. rendű vádlott ezt a földet – a vevő megtévesztésével – búzaként kívánták értékesíteni. Ehhez szükség volt egy olyan kft.-re, amely a búza tulajdonjogának az eredetét igazolja. Mivel a büntetőjogi felelősség alól mentesülni kívántak, ezért a saját cégük, a Déli-Táj Kft. vállalta a tulajdonjog igazolását, és egy másik cég feladata volt a búza értékesítése. Ezt vállalta a II. rendű vádlott a cégével, a Multi-Vid Kft.-vel.

Ezt követően készült egy adásvételi szerződés és egy átadás-átvételi jegyzőkönyv visszadátumozva, mely szerint a Déli-Táj Kft. eladja a tulajdonában lévő 3500 tonna étkezési búzát 33 ezer forint+ÁFA tonnánkénti áron. Az okiratok valótlan tartalmúak, mivel a Dél-Táj Kft. búzával, a Multi-Vid Kft. a gabona vételéhez szükséges pénzzel nem rendelkezett. Az okiratok kiállításának célja az volt, hogy a Multi-Vid Kft. tulajdonszerzését igazolja.

2010 augusztusában a Multi-Vid Kft. a fent említett „fiktív” 3500 tonna étkezési búzából 3200 tonnát értékesített közvetítőkön keresztül egy lengyel cégnek. Olyan szerződést kötöttek, amely alapján a vevő 1500 tonna ellenértékét előre kifizeti az eladónak. A sértett ezt meg is tette – 61,5 millió forintot utalt át a Multi-Vid Kft. számlájára, amit a II. rendű vádlott készpénzben felvett. Ezt követően a vevő tehergépkocsikkal megjelent a telephelyen, hogy a búzát elszállítsa, ám ekkor nyilvánvalóvá vált, hogy a tárolóban föld van, és csupán 38,94 tonna búza, amely a föld eltakarására szolgált.

A II. és a III. rendű vádlottak a sértettet tévedésbe ejtették, melynek következtében őt 61,5 millió forint kár érte, amely nem térült meg.

 

Az I. fokú ítéletről

 

Különösen nagy kárt okozó csalás bűntettében és hamis magánokirat felhasználása vétségében mondta ki bűnösnek a Szolnok Megyei Törvényszék 2015. február 20-án V. József (1973 – csávolyi lakos) II. rendű vádlottat, és ezért őt a bíróság 5 év börtönre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ügy III. rendű vádlottja, T. Károly különösen nagy kárt okozó csalás bűntettében, mint bűnsegéd és magánokirat hamisítás vétségében, mint bűnsegéd – halmazati büntetésül, mint különös visszaeső – 4 év 6 hónap börtön és 5 év közügyektől eltiltás büntetést kapott. A II. rendű vádlottra a bíróság 61,5 millió forintra vagyonelkobzást rendelt el. (Az I. rendű vádlottal szemben indult eljárást a vádlott halála miatt 2013 novemberében megszüntették.)

Az ítéletet az ügyész tudomásul vette. A II. rendű vádlott védője fellebbezést jelentett be megalapozatlan tényállás, téves minősítés miatt, felmentés érdekében, míg a III. rendű vádlott és védője elsődlegesen felmentés, másodlagosan a büntetés enyhítése érdekében fellebbezett, így került az ügy a Szegedi Ítélőtáblára.

Eljáró bíróság: