Kábítószer birtoklása Csongrád megyében

Tárgyalás időpontja: 
2016. január 12. kedd, 09:00
Összegzés: 

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla dr. Harangozó Attila vezette büntetőtanácsa a kábítószer birtoklás bűntette miatt Z. B. szerb állampolgár ellen indított büntetőügyben az I. fokon eljáró Szegedi Törvényszék ítéletét. Így a vádlott jogerős büntetése 7 év 6 hónap fegyház és 8 év Magyarország területéről történő kiutasítás lett.

Az ítélet indoklásában elhangzott: az I. fokon kiszabott büntetés inkább enyhének tekintethő, de nem törvénysértően enyhe, ezért semmi nem indokolja a büntetés lényeges súlyosítását. Tekintettel az ügy összes körülményére a 7 év 6 hónap fegyház, amelyből a vádlott a 2/3-ad rész letöltése után, jó magaviselet esetén szabadulhat, és a 8 év kitasítás szükséges és elégséges a büntetési célok megvalósulásához.

A jogerős ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.

 

A bűncselekményről

 

A vádlott 2012 végén megismerkedett egy, az eljárás során ismeretlenül maradt, általa F. néven ismert szerb állampolgárral. Ez a férfi 2013. november 25-ét megelőzően találkozott egy kávézóban a vádlottal és felkérte, hogy 1.000 euró ellenszolgáltatásért cserében vállalja el az általa gyógyszernek mondott anyag Bécsbe szállítását. Ez a személy azt is közölte a vádlottal, hogy amennyiben út közben elfogják és a nála lévő gyógyszert megtalálják, akkor az büntetendő cselekmény, amelyért a vádlott pénzbüntetést kaphat. A vádlott ennek ismeretében a szállítást elvállalta.

Másnap az ismeretlenül maradt férfi megjelent a vádlott lakásán, és ott a vádlott részére a csomagoláson keresztül láthatóan por alapú anyagot tartalmazó csomagokat adott át, és közölte a vádlottal, hogy a csomagokat Ausztriában Bécsben a West Bahnhofhoz kell szállítania, ahol találkozni fognak.

A vádlott ezt követően a port tartalmazó csomagokat elrejtette az édesanyjától kölcsönkért autó hátsó ülésének a háttámlája mögé, majd 2013. november 25-én reggel elindult Ausztriába. Aznap reggel 8:30 órakor érkezett Röszkén a szerb-magyar határra, ahol magyar oldalon a határőrizeti szervek a gépjármű tételes átvizsgálást rendelték el. Ennek során a határőrök megtalálták a vádlott által elrejtett műanyag tasakokban lévő nettó 502,53 gramm+220,83 gramm+358,12 gramm+209,71 gramm+208,74 gramm barna színű port. Ezek közül a nettó 502,53 gramm port tartalmazó zacskóban heroint fedeztek fel, aminek heroin-bázis mennyisége 194 gramm, mely a különösen jelentős mennyiség alsó határát meghaladja, annak 162 %-a, azaz 1,6-szerese.

A többi csomagban lévő por koffein, illetve paracetamol, amely nem minősül kábítószernek. Ezek az anyagok a vádlottól lefoglalt heroin jellemző hígítószerei.

A gépjármű tulajdonosának nem volt arról tudomása, hogy a vádlott az által kölcsönkért gépkocsiban kábítószert szállít. A vádlott a kábítószer elrejtése érdekében az édesanyja tulajdonában lévő autóban átalakítást nem végzett.

 

Az I. fokú ítéletről

Különösen jelentős mennyiségű kábítószerre, az ország területére behozatallal elkövetett kábítószer birtoklásának bűntettében mondta ki bűnösnek a Szegedi Törvényszék 2015. június 4-én Z. B. (1981 – belgrádi lakos, szerb állampolgár) vádlottat, és ezért őt a bíróság 7 év 6 hónap fegyházra és 8 év Magyarország területéről történő kiutasításra ítélte.

Az ítélet ellen az ügyész a büntetés súlyosítása, míg a vádlott és védője elsődlegesen felmentés, másodlagosan a büntetés enyhítése érdekében fellebbezett, így került az ügy a Szegedi Ítélőtáblára.

Eljáró bíróság: