36. heti tárgyalási előzetes

Tárgyalás időpontja: 
2016. szeptember 5. hétfő, 13:30
Összegzés: 

Vádlott:

H. László

Bűncselekmény:

Emberölés kísérlete Orgoványban

Tárgyalás időpontja: 2016. 09. 08 9 óra

 

 

 

Erős felindulásban elkövetett emberölés bűntettének kísérletében mondta ki bűnösnek a Kecskeméti Törvényszák 2015. november 3-án H. László vádlottat, és ezért őt 2 év, végrehajtásában 5 évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte.

Az ítélet ellen az ügyész eltérő minősítés és a büntetés súlyosítása, letöltendő szabadságvesztés és közügyektől eltiltás büntetés kiszabása érdekében nyújtott be fellebbezést, így került az ügy a Szegedi Ítélőtáblára.

xxx

Az I. fokú ítélet szerint a vádlott H. László és a sértett, Ö. Domonkos Romániában ismerkedett meg egymással. A sértett és családja már évekkel ezelőtt, míg a vádlott 2014-ben költözött Magyarországra, ahol Orgoványban telepedett le, mert itt kapott munkát. A két férfi 2014 nyarán  összeszólalkozott egymással, amikor a jóval erősebb felépítésű, testesebb sértett közölte a vádlottal, ha nem hagyja el a helyszínt, megveri.

2014. július 20-án délután Orgovány főterén ismét szóváltás alakult ki közöttük, amikor a sértett azt sérelmezte, hogy a vádlott jelentős befolyással bír a faluban, ezért őt veréssel fenyegetve elzavarta a térről. Ekkor közölte: ha nem megy el, akkor baseball ütővel fogja megütni. A vádlott szüleinek is elmondta, hogy közte és a sértett között mi történik, akik megpróbálták megakadályozni, hogy a vita elfajuljon. Ennek érdekében a vádlott apja egy utcában leintette az autóval arra járó sértettet, és közölte vele: sem ő, sem a fia nem félnek tőle.

Ezután a sértett szólt két ismerősének, jelezve, lehet, hogy verekedés lesz, mert a vádlott édesapja leszólította az utcán. A két férfi beszállt a sértett autójába úgy, hogy egyikük magához vett egy kb. egy méteres akáckarót. Amikor a vádlotték háza elé értek, a kocsiból kiszállva a sértett és a karóval a ház falát verő rokona is azzal fenyegette a vádlottat és családját, hogy meg fognak halni.

A kiabálást hallva a vádlott magához vett az udvaron egy baltát, és azzal a kezében kirohant az utcára. A sértett ismerősei elszaladtak, de a sértettnek nem sikerült elmenekülnie. A vádlott nagy erővel sújtott a sértett feje irányába, de az ütést a férfi a kezével ki tudta védeni, a balta a kezet találta el. Ezután a vádlott még egy ütést mért a sértettre, akit ekkor a mellkasán talált el. A férfi a földre zuhant, míg a vádlottat az anyja húzta el a sértett közeléből. Hamarosan kiérkeztek a mentők, akik a sértettet kórházba szállították, ahol a férfin több műtétet hajtottak végre. A vádlott rövid időn belül feladta magát a rendőrségen.

A sértett sebesülései közül volt olyan, amelyik 5 hónap alatt gyógyult, a maradandó károsodás mértéke 15%-os. A sérülések ugyan nem okoztak sem közvetett, sem közvetlen életveszélyt, de ha a sértett alkarjával az ütést nem tudja elhárítani, akár a halála is bekövetkezhetett volna.

A tárgyalás napján határozathirdetés várható.

 

 

Eljáró bíróság: