Befolyással üzérkedés és más bűncselekmények Csongrád megyében

Tárgyalás időpontja: 
2016. szeptember 15. csütörtök, 10:00
Összegzés: 

Több pontban megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla dr. Mezőlaki Erik vezette büntetőtanácsa a Szegedi Törvényszék N. Ernő és társai ellen indított büntetőügyben meghozott I. fokú ítéletét.

Sok esetben változott az elkövetett cselekmények minősítése, míg az 1. rendű vádlott N. Ernő büntetését a táblabíróság 3 év börtönről 4 és 6 hónapra, a 2. rendű vádlott B. Blanka büntetését 2 év 6 hónapról 3 év 6 hónapra, a 4. rendű vádlott H. Józsefné büntetését 2 év 6 hónapról 3 évre súlyosította. Hat hónapra enyhítette a táblabíróág a 8. rendű vádlott büntetését, emellett a közérdekű munkára, illetve pénzbüntetésre ítélt vádlottak közül soknak a büntetése enyhébb lett.

Az ítélet indoklásában elhangzott: az enyhítéseket elsősorban a bűncselekmény elkövetése óta eltelt nagy időmúlás indokolta, ugyanakkor az ügy 1.-2.-4. rendű vádlottja esetében az I. fokú bíróság olyan enyhe ítéletet szabott ki, amelyek súlyosítása – tekintettel ez elkövetett cselekmény tárgyi súlyára, a vádlottak társadalomra veszélyességre – mindenképp indokolt volt.

Változott a vagyonelkobzás mértéke is. Az 1. rendű vádlott esetében ez az összeg 62,35 millió forintról 46,9 millió, a 2. rendű vádlottnál 16 millió forintról 13,75 millióra, a 3. rendű vádlottnál 7,75 millió forintól 6,05 millióra, a 44. rendű vádlott esetében 3,4 forintról 1,1 millió forintra csökkent, ugyanakkor az ítélőtábla a 27. rendű vádlottal szemben 500 ezer forint vagyonelkobzást rendelt el.

A II. fokú ítélet a 4., 8., 22., 26., 41., 42., 46. rendű vádlottak kivételével a többi vádlott esetében jogerős.

 

 A II. fokú ítélet előzményeiről

 

Hivatali vesztegetés és más bűncselekmények miatt közel 50 vádlott ellen indított büntetőügyben hozott I. fokon ítéletet a Szegedi Törvényszék  2014. december 18-án.

Az I. fokú bíróság az I. rendű vádlottat 63 rendbeli befolyással üzérkedés miatt 3 év börtönre, 3 év közügyektől eltiltásra, a II. rendű vádlottat 30 rendbeli befolyással üzérkedés, 4 rendbeli csalás büntette, hamis magánokirat felhasználásának vétsége és hamis vád bűntette miatt 2 év 6 hónap börtönre és 3 év közügyektől eltiltásra, a III. rendű vádlottat 13 rendbeli befolyással üzérkedés 3 rendbeli csalás bűntette és hamis magánokirat felhasználása vétsége miatt 2 év börtönre és 2 év közügyektől eltiltásra, a IV. rendű vádlottat 22 rendbeli befolyással üzérkedés miatt 2 év 6 hónap börtönre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte.

Több vádlott – döntő többségében hivatali vesztegetés miatt – kapott még kisebb tartamú, egy részük végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztést, míg más vádlottakat különböző időtartamú közérdekű munkára ítélt a Szegedi Törvényszék, és volt olyan is akit próbára bocsájtottak.

A bíróság az I. rendű vádlott esetében 62,35 millió, a II. rendű vádlott esetében 16 millió, a III. rendű vádlott esetében 7,75 millió, a IV. rendű vádlott esetében 32,45 millió, a XLIV. vádlott esetében 3,4 millió forint erejéig vagyonelkobzást rendelt el.

Fellebbezések folytán került az ügy a Szegedi Ítélőtáblára, ahol – mivel több I. fokú ítélet jogerőre emelkedett – 38 vádlott ügyében kell döntést hoznia a táblabíróságnak.

xxx

Az I. fokú ítélet szerint az ügy II. rendű vádlottja, B. B. egyéni vállalkozásban az INFO 2001 Pénzügyi Tanácsadó Irodában hitelközvetítéssel és ingatlanközvetítéssel, ez utóbbin belül pedig banki hitellel terhelt ingatlanok közvetítésével is foglalkozott. A II. rendű vádlott által vezetett egyéni vállalkozás más személyek mellett, megbízási szerződés keretében üzletkötőként foglalkoztatta N. E. első rendű vádlottat is.

Az I. és a II. rendű vádlottak 2004 őszén megállapodtak abban, hogy az INFO 2001 iroda ügyfeleinek piaci ár alatt, azon tájékoztatás mellett kínálnak végrehajtás alatt álló ingatlanokat, amely szerint az egyes ingatlanok banki hitellel terheltek, a hiteleket a tulajdonosok fizetni nem tudták, ezért a lakásuk tulajdonjogát árverés útján meg lehet szerezni. Ezt megtehetik úgy, hogy egy bizonyos összeget előre ki fizetnek a vádlottak részére, majd az ügyben eljáró végrehajtó a vádlottak közvetítésével elintézi azt, hogy az adott ingatlan árverésén csak és kizárólag az „előleget” adó ügyfél vehessen részt (zárt árverés).

A vádlottak a tájékoztatás során az ügyfelek előtt hivatkoztak az eljáró végrehajtókkal fennálló jó kapcsolatukra, amely révén az adott lakás megvételében az ügyfelek segítségére lehetnek. A vádlottak ugyanakkor a velük kapcsolatban lévő végrehajtókat nem nevezték meg, és az ilyen körülmények között vételre ajánlott lakásokat be nem azonosítható módon jelölték meg arra hivatkozással, hogy az ügyfelek az ingatlanban lakó adósokat nem zaklathatják. Ettől az általános tájékoztatási rendtől a vádlottak bizonyos esetekben ugyan elértek, de általánosságban így zajlott az ügylet.

Az I. és a II. rendű vádlottak tevékenységüket részben közvetítők útján folytatták. Az ügyfelek felkutatásában és azok tájékoztatásában, továbbá a szerződéskötésben és a pénzátvételben így részt vett K. T. III. rendű, M. I. V. rendű, K.-né P. G. XLIV. rendű, K. J.-né XLV. rendű Cs. A. XLVII. rendű vádlott, továbbá több olyan személy, akik a jelen büntetőeljárásban tanúként érintettek.

A beszervezett ügyfelekkel a vádlottak és közvetítőik az egyes lakások megszerzésére adott határidők lejárta után általában az I. rendű vádlott tartotta a kapcsolatot, és ennek során az ügyfelekkel különböző valótlan indokokat közölt annak magyarázatául, hogy a „leelőlegezett” ingatlanok megszerzése miért késik.

Az I. és a II. rendű vádlottak, tovább közvetítőik tevékenységüket 2005 őszig folytatták. Akkor a két vádlott viszonya megromlott, így együttműködésük megszűnt. A két vádlott és közvetítőik a részükre lakásvásárlás céljából „előleget” adó ügyfeleknek egyetlen egy esetben sem szerezték meg az általuk ígért ingatlant.

Az I. rendű vádlott 2005 végén tevékenységét H. J.-né IV. rendű vádlottal – hasonló módszerekkel, mit korábban – folytatta, aki szintén ingatlanközvetítéssel foglalkozott. A vádlottak és közvetítőik (VII. rendű vádlott T.-né K. E., VIII. rendű vádlott K. Sz., és M. G.-né) tevékenységüket 2006 tavaszáig folytatták, és egyetlen egy esetben sem szerezték meg ügyfeleiknek az ígért lakást.

A befolyással üzérkedő vádlottak tevékenységükkel összességben több mint 100 millió forint „bevételre” tettek szert.

Eljáró bíróság: