Költségvetési csalás bűntette Baranya megyében

Tárgyalás időpontja: 
2016. május 12. csütörtök, 09:45
Összegzés: 

Hatályon kívül helyezte a Szegedi Ítélőtábla dr. Mezőlaki Erik vezette büntetőtanácsa a költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt N. János és társai ellen indított büntetőügyben az I. fokon lejáró Pécsi Törvényszék 2015. július 24-én kihirdetett ítéletét.

Az ítélet indo9klásában elhangzott: az I. fokon eljáró törvényszék oly mértékben nem tett eleget az indoklási kötelezettségének, hogy az I. fokú ítélet felülbírálatra alkalmatlan. Ezért az eljárás elölről kell kezdeni, melynek során a Pécsi Törvényszék másik tanácsa jár majd el.

 

A bűncselekményről

 

Az I. rendű vádlott, N. János 2010-ben elhatározta, hogy az Európai Unió tagállamai között fennálló, a közösségen belüli kereskedésre vonatkozó adózási szabályok kijátszásával működő bűnszervezetet hoz létre. Ennek lényege az volt, hogy a közösségen belüli más tagállamokból – elsősorban Romániából – beszerzett cukrot szállít Magyarországra, aminek megvásárlásakor az uniós kivitelre vonatkozó szabályok alapján forgalmi adót nem kell fizetnie, míg a Magyarországon fizetendő ÁFÁ-t nem fogja befizetni. Így - az akkor 25%-os - ÁFA összeg lesz a tevékenység nyeresége. Ennek tudatában olyan árat tudott kialakítani az értékesítéskor, mely biztosította számára az állandó felvevő piacot a hazai nagykereskedők részéről, akik a cukrot már ÁFÁ-val növelt áron vették meg.

A kereskedés során a cukor fő beszerzési forrása egy aradi székhelyű  cég volt, míg Magyarországon az árút elsősorban a Magyar Cukor Zrt.-nek és az I. Magyar Cukor Manufaktúra Kft.-nek adták el. Az I. rendű vádlott és a vele bűnszervezetben együttműködő II., III., IV. és V. rendű vádlottak (köztük az I. rendű vádlott két fia) fiktív cégeket hoztak létre, amelyeket a VI., VII. és VIII. rendű vádlottak vezettek. A kereskedés 2010-2011-ben zajlott, és ez idő alatt a vádlottak közel 600 millió forint ÁFÁ-t nem fizettek be, megkárosítva ezzel az összeggel a magyar költségvetést.

 

Az I. fokú ítéletről

 

Az I. fokon eljáró Pécsi Törvényszék folytatólagosan, bűnszövetségben elkövetett költségvetései csalás, folytatólagosan elkövetett számvitel rendjének megsértése bűntettében és magánokirat-hamisítás vétségében mondta ki bűnösnek az I. rendű vádlottat, és ezért őt 7 év szabadságvesztésre ítélte. A II. rendű vádlott 6 év, a III. rendű vádlott 5 év 6 hónap, a IV. rendű vádlott 6 év, az V. rendű vádlott 4 év 2 hónap, a VI. rendű vádlott 4 év, a VII. rendű vádlott 3 év 4 hónap, a VIII. rendű vádlott 2 év 4 hónap szabadságvesztés büntetést kapott.

Az ítélet ellen az ügyész az összes vádlott esetében bűnszervezetben történő elkövetés minősítés megállapítása érdekében, súlyosításért, a vádlottak és védőik az I. fokú ítélet hatályon kívül helyezése, új eljárás lefolytatása, felmentés, illetve a büntetés enyhítése érdekében is nyújtottak e fellebbezést, így került az ügy a Szegedi Ítélőtáblára.

(Az I. rendű vádlott két fia, a II. és a IV. rendű vádlott, valamint a VII. rendű vádlott szökésben van, ellenük elfogatóparancsot adtak ki.)

Eljáró bíróság: