Rablás és más bűncselekmények Szentesen

Tárgyalás időpontja: 
2016. szeptember 7. szerda, 10:00
Összegzés: 

Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette büntetőtanácsa a rablás bűntette és más bűncselekmények miatt R. György és társai ellen indított büntetőügyben a Szegedi Törvényszék II. fokon meghozott ítéletét.

R. György I. rendű és F. Ilona IV. rendű vádlott szabadságvesztésének időtartamát egyezően 9 évre, a II. rendű vádlott F. István esetében 14 évre, F. Róbert III. rendű vádlott esetében 10 évre, az V. rendű vádlott K. N. Róza esetében 5 évre súlyosította.

Az ítélet indoklásában – egyebek mellett – elhangzott: a büntetései célok megvalósulásához, figyelemmel az elkövetett cselekmény súlyára, jellegére, arra, hogy a II. fokon eljáró törvényszék egy újabb bűncselekményben is megállapította a bűnösséget, valamint tekintettel több vádlott előéletére is, mindenképpen szükséges volt valamennyi vádlott esetében súlyosabb büntetés kiszabása.

Az ítélet jogerős, ellene fellebbezésnek nincs helye.

 

Az I. és a II. fokú ítéletekről

 

Társtettesként elkövetett rablás és társtettesként elkövetett személyi szabadság megsértése bűntettében mondta ki bűnösnek a Szentesi Járásbírság 2015. február 17-én R. György I. rendű, F. István II. rendű és F. Róbert III. rendű vádlottakat. Ezért a járásbíróság az I. rendű vádlottat 7 év fegyházra és 7 év közügyektől eltiltásra, a II. rendű vádlottat, mint többszörös visszaesőt, 11 év fegyházra és 7 év közügyektől eltiltásra, a III. rendű vádlottat 8 év 6 hónap fegyházra és 8 év közügyektől eltiltásra ítélte.

A bűnügyben szereplő IV. rendű vádlott F. Ilona és V. rendű vádlott K. N. Róza bűnsegédként elkövetett rablás bűntettérét 7 év 6 hónap fegyház  és 8 év közügyektől eltiltás, illetve 2 év 10 hónap börtön és 3 év közügyektől eltiltás büntetést kapott.

Fellebbezések folytán került az ügy a Szegedi Törvényszékre.

2015. december 9-én a II. fokon eljáró bíróság az I. fokú ítéletet több ponton megváltoztatta. Így az I. a II. és a III. rendű vádlottak bűnösségét társtettesként elkövetett magánlaksértés bűntettében, míg a IV. és az V. rendű vádlott bűnösségét a magánlaksértéshez nyújtott bűnsegédi bűnrészességben is megállapította. Az V. rendű vádlott esetében a büntetés mértékét 3 év 6 hónap fegyházra súlyosította a Szegedi Törvényszék.

Mivel a bűnösség tekintetében a II. fokon eljáró bíróság további bűncselekményben is megállapította a vádlottak bűnösségét, megnyílt a III. fokú eljárás lehetősége. Ezzel éltek is a felek. Az ügyész a kiszabott büntetések súlyosítása, míg a vádlottak és védőik felmentés, illetve enyhítés érdekében nyújtottak be fellebbezést, így került az ügy a Szegedi Ítélőtáblára.

A bűncselekményről

 

A vádlottak, akik rokoni kapcsolatban állnak egymással 2014. március 17-én Szolnokon az I. és az V. rendű vádlottak lakásában a II. rendű vádlott születésnapját ünnepelték. Az I. és a II. rendű vádlott alkohol és kábítószert, a IV. rendű vádlott alkoholt fogyasztott. A nap folyamán felvetődött, hogy további kábítószerre lenne szükség, ezért az I. és a II. rendű vádlottak felvették a kapcsolatot a III. rendű vádlottal, aki ezt követően csatlakozott a társasághoz, és velük együtt alkoholt ivott.

A III. rendű vádlott elmondta az I. és a II. rendű vádlottnak, hogy tudomása szerint Szentesen van egy személy, aki marihuánát árul, és akinél készpénz és fegyver is található. Azután az I.. a II. a III. és a IV. rendű vádlott elhatározta, hogy Szentesre utazik és F. T.-tól készpénzt, fegyvereket és kábítószert fognak eltulajdonítani. Mivel a felsorolt vádlottak vezetői engedéllyel nem rendelkeztek, illetve az elfogyasztott ital és a kábítószer miatt vezetésre képtelen állapotban voltak, az I. rendű vádlott megkérte az V. rendű vádlottat, hogy a II. rendű vádlott autójával szállítsa őket Szentesre. A kérésnek az V. rendű vádlott – tudva arról, hogy vádlott-társai bűncselekmény elkövetésére készülnek – eleget tett.

A vádlottak este 9 óra tájban érkeztek Szentesre. A IV. rendű vádlott – miközben társai a kocsiban várakoztak – becsöngetett a sértett lakására, hogy ellenőrizze, otthon van-e. A sértett az ajtót kinyitotta, azonban a házába nem engedte be. mivel a IV. rendű vádlottat, aki illemhely használat és szomjúság ürügyén akar bejutni, gyanúsnak találta. A férfi ezután a kaput bezárta.

Ezt követően a vádlottak úgy döntöttek, annak ellenére elkövetik a bűncselekményt, hogy a sértett otthon van. Az I.-II.-III. rendű vádlott megkérte a IV. rendű vádlottat, hogy tevékenységüket az utcán figyelve fedezze, míg az V. rendű vádlott feladata az volt, hogy a helyszín elhagyásának biztosítása érdekében a közelben várakozzék az autóval.

Ezután az I.-II.-III. rendű vádlott átmászott a kerítésen, bement a nyitott bejárati ajtón, az ágyon ülő sértettet hanyatt lökték az ágyon és megkötözték, majd értékeinek átadását követelték. Miközben az I. és a III. rendű vádlott a lakásban kutatott, a II. rendű vádlott egy csavarhúzót tartott a sértett füléhez, azzal fenyegetőzve, hogy ha a sértett hazudik vagy ellenáll, a csavarhúzót belenyomja a fülébe.

A vádlottak végül 1,6 millió forint értékű zsákmányt, közte mobiltelefont, ruhaneműt, laptopot, készpénzt szedtek össze, majd nem sokkal éjfél után távoztak. A sértettet összekötözve hagyták a lakásban azért, hogy a megtámadott férfi ne tudja megakadályozni az elmenekülésüket, illetve ne tudjon szólni a rendőrségnek Azonban a sértett hamarosan kiszabadította magát, a távozó vádlottak után futott, gépjárművük rendszámát sikerült elolvasnia, és értesítette a Szentesi Rendőrkapitányságot.

Az eljárás során mintegy 1,6 millió forint értékű elrablott holmit sikerült megtalálni, vagyis a kár szinte teljesen megtérült.

Eljáró bíróság: