Testi sértés bűntette és más bűncselekmények Kecskeméten

Tárgyalás időpontja: 
2016. május 31. kedd, 10:00
Összegzés: 

Kis részben megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla dr. Hegedűs István vezette büntetőtanácsa az életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt Cs. Róbert ellen indított büntetőügyben a Kecskeméti Törvényszék I. fokon kimondott ítéletét. 

Nem változott a vádlott büntetése, így a jogerős ítélet szerint 4 évet kell börtönben letöltenie, és 4 évre tiltották el a közügyek gyakorlásától.

Az ítélet indoklásában elhangzott: tekintettel a nagy számú súlyosító körülményre, így például arra, hogy a vádlott ezeket a cselekményeket büntetőeljárások hatálya alatt követte el, az ítélet enyhítése szóba sem jöhetett.

A jogerős ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.

 

A bűncselekményről

 

A vádlott korábban mintegy 10 évig élt élettársi kapcsolatban D. A. sértettel, amely időszak alatt többször összevesztek, majd kibékültek. 2015 elején ismét élettársként éltek, de a sértett egy idő után bejelentette, hogy nem kíván a vádlottal élni. Ezt 2015 áprilisában közölte is a férfival, amikor a vádlott rokonaihoz mentek Tatárszentgyörgyre. Innen Kecskemétre utaztak, és a sértett egy adandó alkalommal elszökött a vádlottól, és unokatestvérnél kért menedéket.

A vádlott az asszonyt keresni kezdte, majd 2015. április 29-én délután, amikorra kiderítette a sértett tartózkodási helyét, felkereste az asszonyt. Itt mások előtt felelősségre vonta a vádlott a sértettet a szökés miatt, rángatta, meg is ütötte az asszonyt. Közölte a sértettel, hogy ha nem megy vele, kidobja az 5. emeletről. A sértett félelmében úgy döntött, hogy a vádlottal megy a rokonaihoz.

Útközben is veszekedtek, a vádlott ismét számon kérte a sértettet a szökés miatt, és kérte, hogy költözzenek ismét össze, de az asszony ettől elzárkózott. Bár ekkor még az asszony rokonai is velük tartottak, a vádlott újból megütötte, és meg is kergette a sértettet. A sértettnek sikerült később ismét megszöknie, unokatestvére lakásába tért vissza, ahol a vádlott is megjelent, majd a vita miatt a sértett kihívta a rendőrséget.

A rendőrök távozását követően elhagyták a lakást, a vádlott követte a sértettet, és azzal fenyegetőzött, hogy felakasztja magát. Majd egy madzagot vett elő, amit a sértett nyakára tekert, de az asszony ellenállása miatt nem tudta megszorítani a nyakon. Később a vita lecsillapodott, az éjszakát együtt, egy ismerős lakásában töltötték. Másnap a vádlott és a sértett ismét vitatkozni kezdett. A férfi ekkor a konyhában magához vett egy szendvicskészítő kést, majd visszatérve a szobába, ahol a sértett közölte, nem akar vele élni, és hiába hívja, nem megy vele. Ekkor a férfi – miközben azt morogta: „Megöllek!”, az asszony tarkójába szúrt. 

A szúrás azonnal erős vérzéssel járt, ezért a házigazda, aki szintén a szobában volt, a sértett kérésére mentőért telefonált, míg a vádlott elhagyta a helyszínt. A sértettet kórházba szállították, ahol szakszerű orvosi ellátásban részesült. Az asszony sérülései 8 napon belül gyógyultak, azonban súlyosabb, közvetett életveszélyes sérülés is keletkezhetett volna. Ennek elmaradása nem a vádlotton múlott.

 

Az I. fokú ítéletről

 

Életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletében, testi sértés vétségében és zaklatás bűntettében mondta ki bűnösnek a Kecskeméti Törvényszék 2016. január 19-én Cs. Róbert vádlottat. Ezért őt a bíróság – mint különös visszaesőt – halmazati büntetésül 4 év börtönben letöltendő szabadságvesztésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte, kimondva: a vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható.

Az ítélet az ügyész tudomásul vette, míg a vádlott és védője elsődlegesen felmentés, másodlagosan a büntetés enyhítése érdekében nyújtott be fellebbezést, így került az ügy a Szegedi Ítélőtáblára.

Eljáró bíróság: