Minden vádlott büntetést súlyosította a Fővárosi Ítélőtábla a budapesti kábítószer ügyben

Tárgyalás időpontja: 
2017. január 19. csütörtök, 10:00
Összegzés: 

Valamennyi vádlott esetében súlyosította a II. fokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla az I. fokon ítélkező Fővárosi Törvényszék ítéletét abban az ügyben, amelyben két, Magyarországon élő vietnami és hat magyar vádlottat kábítószer-kereskedelem, illetve kábítószer birtoklásának bűntettében találtak bűnösnek.

 

Így a kábítószer-kereskedelem miatt elítélt I. és II. rendű vádlott (ők az ügy vietnami vádlottjai) jogerős büntetése 8-8 év, a III. és VIII. rendű vádlotté 7-7 év szabadságvesztés lett. A kábítószer birtoklásában bűnösnek talált IV. rendű vádlottat jogerősen 5 év, az V., a VI. és a VII. rendű vádlottat egyezően 5 év 6 hónap szabadságvesztésre ítélték.

Az ítélet indoklásában elhangzott: az I. fokon eljáró Fővárosi Törvényszék – tekintettel a bűncselekmény súlyára és az elkövetők társadalomra veszélyességére – olyan alacsony büntetéseket szabott ki, amelyek nem szolgálták volna a büntetési célok megvalósulását. Ezért a büntetések súlyosítását mindenképpen indokoltnak látta a Fővárosi Ítélőtábla.

A jogerős ítéletek ellen fellebbezésnek nincs helye.

 

2012. május 31-én előzetes megfigyelést követően több gépjárművet is feltartóztatott Budapesten a rendőrség. Az autók ellenőrzése során fogták el az ügy II.-IV.-V.-VI.-VII. és VIII. rendű vádlottját, az V. és VIII. rendű vádlottnál 2-2 kilogramm marihuánát találtak. Az ezt követő, egy raktárban végzett kutatás során még 59 kiló marihuánát foglalt le a rendőrség.

xxx

Az I. fokon eljáró Fővárosi Törvényszék kábítószer-kereskedelem bűntettében mondta ki bűnösnek az I. és a II. rendű vádlottat (mindkettő vietnami állampolgár), valamint a III. és a VIII. rendű magyar állampolgár vádlottakat. A IV.-V.-VI. és VII. rendű vádlottakat (valamennyien magyar állampolgárok) kábítószer birtoklása miatt ítélték le. A legsúlyosabb büntetéssel a II. rendű vádlottat sújtották (7 év fegyház), az I. rendű vádlott 6 év, a III. rendű vádlott 4 év 6 hónap, a IV. rendű vádlott 3 év, az V. rendű vádlott 2 év 6 hónap, a VI. rendű vádlott 3 év, a VII. rendű vádlott 3 év, míg a VIII. rendű vádlott 3 év 6 hónap szabadságvesztés büntetést kapott.

Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért, míg a vádlottak és védőik a büntetés enyhítése érdekében nyújtottak be fellebbezést, így került az ügy a Fővárosi Ítélőtáblára. (Az ügyben kirendelés alapján a Szegedi Ítélőtábla járt el.)

Eljáró bíróság: