Kényszergyógykezelés a rendőrökre támadó férfi büntetése

Tárgyalás időpontja: 
2017. január 31. kedd, 09:00
Összegzés: 

Jogerősen kényszergyógykezelés büntetést kapott az a férfi, aki 2015 júniusában késsel támadt az őt megfékezni akaró rendőrükre. Ezzel a döntésével helybenhagyta a Fővárosi Ítélőtábla az I. fokon eljáró Budapest Környéki Törvényszék ítéletét.

Az ítélet indoklásában elhangzott: helyesen döntött az I. fokú bíróság, amikor az elmebetegségben szenvedő vádlottat az emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vád alól felmentette, ugyanis a vádlott büntethetőségét az elkövetéskori beszámítási képességének hiánya kizárja.

Mivel azonban attól lehet tartani, hogy a vádlott a jövőben hasonló cselekményt követhet el, kényszergyógykezelése indokolt. Hogy ez mennyi ideig tart, azt majd a gyógykezelés során a vádlott egészségi állapotban történő változás alapján dönthető el.

A jogerős ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.

(Az ügyben kirendelés alapján a Szegedi Ítélőtábla járt el.)

 

A Budakalászon élő vádlott paranoid skizofréniában szenved. Ennek első jelei 2014 elején jelentkeztek, majd a tünetek egyre jobban felerősödtek. 2014 októberében megtörtént a vádlott kórházi kivizsgálása, ekkor diagnosztizálták a betegségét. Gyógyszeres kezelést kapott, amitől a viselkedése nyugodttá, irányíthatóvá vált. Az év novemberében a vádlott pszichiátriai kezelésre jelentkezett a Budai Egészségközpontban, ahol a diagnózist megerősítették, s mivel ekkora a vádlott kóros tudattartalmai felerősödtek, az orvos a gyógyszeradag felemelésére és betegellátásának pszichoedukációval való kialakítására tett javaslatot. A vádlott azonban ezeket nem tartotta be, gyógyszereit nem szedte, ezért állapota tovább rosszabbodott.

2015 tavaszán a vádlott édesanyja az őt ért fenyegetések miatt elköltözött a közösen lakott ingatlanból. A vádlott ezen a tavaszon üldöztetéses téveszméi miatt „védekezésül” rendszeresen kést tartott magánál, sorozatosan konfliktusokba került, melyek során agresszíven, erőszakosan viselkedett, ezért vele szemben többször is rendőri intézkedés vált szükségessé, és több büntetőeljárás is indult.

2015. június 16-án a déli órákban a vádlott több családtagját is elkergette, késsel fenyegetőzött, erőszakosan viselkedett, anyjára is rátámadt.

Mindezek miatt az anya értesítette a rendőrséget. A budakalászi ingatlanukhoz kiérkező rendőröket látva a vádlott egy nagyméretű konyhakéssel a kezében jött ki a házból. A rendőrök a vádlott zavart, veszélyesnek ítélt viselkedése miatt visszavonultak, a házzal szemben, az úttest túloldalán álltak meg. A történtek miatt az egyik rendőr tájékoztatta feletteseit az ügyről, és további segítségét kért. Később a sértett rendőr többször felszólította az ingatlan telekhatárán álló vádlottat, hogy tegye le a kését.

Ekkor a vádlott haragja az őt erre kérő rendőr ellen fordult, nagy sebességgel futni kezdett, kezében a feje fölé tartott késsel, a tőle pontosan nem megállapítható távolságban álló rendőr felé. A vádlott támadását látva mindhárom rendőr előrántotta szolgálati fegyverét, rákiáltottak a vádlottra, hogy álljon meg, és dobja el a kését.

A vádlott nem állt meg, ezért két rendőr egy-egy lövést adott le a vádlott lábára célozva. Az egyik lövés eltalálta a férfi lábszárát, súlyosan roncsolta a sípcsontját, de a vádlott támadását ez sem törte meg. A sértetthez érve le akarta szúrni az egyik rendőrt, aki a szúrást kezével védte ki, a kés az alkarjába fúródott. Ezután a rendőröknek sikerült megfékezni a sértettet, a földre rántották és megbilincselték. A helyszínre érkező mentősök mindkét megsérült férfit szakszerű orvosi ellátásban részesítették.

xxx

A vádlott cselekménye az emberölés bűntettének kísérletét valósította meg, amely cselekményt hivatalos személy sérelmére, e személy hivatalos eljárása alatt valósított meg.

A vádlott a tett elkövetésekor olyan elmebetegségben szenvedett, ami  képtelenné tette arra, hogy cselekménye következményeit felismerje, és e felismerésnek megfelelően cselekedjék, a vádlott büntethetőségét az elkövetéskori beszámítási képességének hiánya kizárja. Ezért a bíróság a vádlottat az ellene emelt vád elől felmentette. Mivel azonban attól tartani kell, hogy a jövőben hasonló cselekményt követhet el, kényszergyógykezelése indokolt – áll az I. fokú ítéletben.

Az ítélet ellen a vádlott a kényszergyógykezelés elrendelése ellen jutott be fellebbezést, így került az ügy a Fővárosi Ítélőtáblára.

Eljáró bíróság: