Emberölés bűntettének kísérlete Békés megyében

Tárgyalás időpontja: 
2017. május 4. csütörtök, 10:00
Összegzés: 

Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla az emberölés bűntette és más bűncselekmény miatt J. I. ellen indított büntetőügyben a Gyulai Törvényszék fellebbezés folytán felülbírált részét, és a vádlottat Magyarország területéről végleges hatállyal történő kiutasító rendelkezést mellőzte.

Az ítélet indoklásában elhangzott: olyan vádlottal szemben, akit egy bűncselekmény elkövetésének vádja alól kórós elmeállapota miatt felmentettek, büntetés nem szabható ki. Mivel a kiutasítás büntetésnek minősül, az I. fokon eljáró Gyulai Törvényszék kiutasításra vonatkozó rendelkezését az ítélőtáblának meg kellett változtatnia.

Ez a döntés jogerős, ellene fellebbezésnek nincs helye.

 

 

A Gyulai Törvényszék mint I. fokú bíróság az aljas indokból, a bűncselekmény elhárítására fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt J. I. (román állampolgár, romániai lakos) ellen folyamatban lévő büntetőügyben 2016. szeptember 7-án a vádlottat az emberölés bűntettének kísérlete és a garázdaság vétsége miatt emelt vád alól kórós elmeállapota miatt felmentette, és a vádlott kényszergyógykezelését rendelte el. Egyben a bíróság a vádlottat Magyarország területéről végleges hatállyal kiutasította.

Mivel az ügyész a felmentő ítélet ellen nem fellebbezett, az jogerőre emelkedett. Fellebbezést nyújtott be viszont az ügyész a vádlott javára, a kutasítás eltörlése érdekében, így került az ügy a Szegedi Ítélőtáblára.

 

A cselekményről

 

A Romániában élő vádlott 2012 óta minden nyáron Magyarországon, Medgyesegyházán vállalt idénymunkát. 2013-tól a dinnyetermesztéssel foglalkozó F. G.-nál és annak apósánál. L. P.-nál is dolgozott. Magyarországi tartózkodása során beleszeretett F. G. lányába, F. A.-be, akit feleségül akart venni, de a lány a vádlott közeledését visszautasította.

2014-ben munkavégzése idején megtudta, hogy a lány kapcsolatot létesített B. Sz.-al, ami miatt a vádlott többször is konfliktusba került a lánnyal és annak barátjával. Idővel a konfliktus odáig fajult, hogy a vádlott megfenyegette munkaadóját, F. G.-t és feleségét, hogy amiért nem bele szerelmes a lányuk, felgyújtja a házukat és F. G.-né szüleinek, L. P.-ék tanyáját.

2015. augusztus 2-án a vádlott megtudta, hogy szerelme összeköltözött a barátjával. Emiatt elöntötte a düh, még inkább felerősödött benne a bosszúvágy. Előbb F. G.-ékhoz ment, ahol bejelentette, hogy öngyilkos lesz, majd miután elzavarták,  megrongálta munkaadója kocsiját egy fakaróval, majd rátámadt B. Sz.-ra, akit a karódarabbal megütött, és végül elszaladt.

Később vásárolt egy öngyújtót, és F. A. nagyszüleinek tanyájához ment, ahol felgyújtotta a színt, aminek következtében a szín és a vele egybeépített góré leégett. A lángok átterjedtek a garázsra, majd a lakóépület tetőszerkezetére és padlására is.

Ekkor a házban tartózkodott a betegsége miatt mozgásában korlátozott L. P.-né, akit az időközben odaérkezők közül unokája mentett ki a házból. Ha ez nem történik meg, az idős asszony füstmérgezésben meghalhatott volna.

Az épület teljes kiégését a riasztásra kiérkező tűzoltók akadályozták meg.

A gyújtogatást követően a vádlott elszaladt, és a közeli kukoricásban bújt el. Másnap F. P.-nét azzal hívta fel, hogy most már az ő házukat is fel fogja gyújtani, mivel nem adták hozzá a lányukat.

A rendőrség augusztus 3-án a méhkeréki határátkelőnél fogta el a vádlottat.

Eljáró bíróság: