Emberölés bűntettének kísérlete Lajosmizsén (Előzetes)

Tárgyalás időpontja: 
2017. június 22. csütörtök, 09:00
Összegzés: 

Szerelmét megkéselő asszony ügyét tárgyalja II. fokon a Szegedi Ítélőtábla június 22. csütörtökön 9 órától a fszt. 11-es tárgyalóban. A nőt I. fokon emberölés bűntettének kísérletéért 5 év fogházra és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte a Kecskeméti Törvényszék.

 

Emberölés bűntettének kísérletében mondta ki bűnösnek a Kecskeméti Törvényszék 2016. szeptember 9-én L. E. (1992) vádlottat, és ezért őt 5 év fogházra és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte.

Az ítélet ellen az ügyész a büntetés súlyosítása, míg a vádlott és védője a büntetés enyhítése érdekében nyújtott be fellebbezést, így került az ügy a Szegedi Ítélőtáblára.

xxx

A vádlott 2013. november 25-én ismerkedett meg az ügy sértettjével, V. T.-al, akivel kezdetben havi, majd heti rendszerességgel folytatott szexuális kapcsolatot. Ezekre az együttlétekre általában a sértett nagyapjának lakatlan lajosmizsei házában került sor. A vádlott beleszeretett a sértettbe, míg a férfi csak szexuális partnernek tekintette őt.

2015 januárjától a sértett többször megpróbálta a kapcsolatot megszakítani, de szándékától mindig elállt, mert megsajnálta a szerelmes és öngyilkossággal fenyegetőző vádlottat.

2015 szilveszterén összevesztek, és ekkor a férfi elhatározta, hogy a kapcsolatot véglegesen lezárja. Ezt személyesen akarta a barátnőjének megmondani, ezért 2016. január 17-én a sértett szexuális együttlétre invitálta a vádlottat, amit az el is fogadott. Ezen a délutánon találkoztak egymással. Erre a találkozóra a vádlott nem sokkal 5 óra előtt érkezett meg úgy, hogy – egy korábbi utcai inzultus miatt beszerzett, és azóta mindig magánál hordott – paprika spay-t gázpisztolyt, két tőrkést, valamint – ismeretlen okból – egy metszőollót vitt magával.

Este szexuális aktust követően a sértett fekve az ágyon maradt, míg a vádlott felöltözött és kiment a szobából, arra hivatkozva, hogy a szüleinek telefonál. Amikor visszatért, a vádlott azért, hogy a férfit féltékennyé tegye, egy másik férfival készült közös képeit mutogatta a sértettnek, aki ekkor döntött úgy, hogy véglegesen lezárja a kapcsolatot.

A vádlott ekkor észrevétlenül elővette az ágy mellé helyezett táskájából a tőrkést, és a férfi bal oldalába szúrt. Dulakodás alakult ki, mindketten a földre zuhantak. A vádlott a férfi bal combját is megszúrt, majd a paprika spray-vel az arcába fújt. Miközben a sértett alig látott, a nő több metszett sérülést is okozott neki a késsel. Végül a sértettnek sikerült kivennie a támadója kezéből a kést, és menekülni próbált a lakásából, azonban a vádlott a földön heverő kést felkapta, és az ajtónál még egy szúrást mért a férfi hátába.

A férfi végül ki tudott jutni az udvarra, majd a szomszédokhoz futott, akik igyekeztek csillapítani a vérzését, és közben telefonáltak a mentősöknek.

Eközben a vádlott a lakásban talált konyhakéssel, öngyilkossági szándékkal, hasba szúrta magát, 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedve el, majd telefonált az anyjának, hogy hívjon mentőt. Ezután kiment asz utcára mentőkre várva. A mentősök a vádlottat és a sértettet is kórházba szállították.

A bűncselekmény során a férfi olyan sérüléseket is elszenvedett, amelyek közvetlen életveszélyes állapotot eredményeztek, a halálos következmény elmaradása a szomszédoknak és a szakszerű orvosi beavatkozásnak köszönhető.

Eljáró bíróság: