Életveszélyt okozó testi sértés és más bűncselekmény Kisteleken

Tárgyalás időpontja: 
2017. június 27. kedd, 12:00
Összegzés: 

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla az I. fokon eljáró bíróság  ítéletét abban az ügyben, amelyben életveszélyt okozó testi sértés és magánlaksértés bűntettért 5 év börtönre, 5 év közügyektől eltiltásra és 5 év Magyarország területéről történő kiutasításra ítélt egy Magyarországon idénymunkásként dolgozó, román állampolgárságú férfit a Szegedi Törvényszék.

Az ítélet indoklásában elhangzott: az I. fokú bíróság a cselekmény súlyához mérten arányos büntetést szabott ki, így annak enyhítésére a Szegedi Ítélőtábla nem látott semmilyen indokot.

Az ítélet jogerős, ellene fellebbezésnek nincs helye.

xxx

B. J. sértett (1990) mezőgazdasági idénymunkát végzett és a T. Z. tulajdonában lévő ingatlanban lakott Kisteleken feleségével és több rokonával.

2016. április 24-én meglátogatta itt az unokaöccse B. J. (1994) és annak élettársa. Ugyanezen a napon a vádlott pontosan már nem megállapítható mennyiségű alkoholt fogyasztott, és ittas állapotban, feleségével együtt ő is elment a kisteleki házba, mert beszélni akart a sértettel, akivel az előző napon összeveszett. Itt a vádlott és a bent lévők között veszekedés robbant ki, az udvaron dulakodás kezdődött, amelynek során a vádlott B. J. (1994) sértettet egy fadarabbal megütötte, majd a feleségétől kért egy kést, amit meg is kapott. Ezután a vádlott ezzel a késsel hadonászva a jelenlévők megölésével fenyegetőzött. B. J. (1990) sértett ezt látva megpróbálta unokaöccsét, B. J.-t (1994) a helyszínről elvinni, de a vádlott hátba szúrta B. J. (1990) sértettet, akit kórházba szállítottak. A rendőrség vádlottat nem sokkal később lakóhelyén elfogta.

A megszúrt sértett közvetlen életveszélyes állapotot eredményező sérülést, míg unokaöccse könnyebb sérüléseket szenvedett el.

Eljáró bíróság: