Három év börtön lett a katymári késelő büntetése

Tárgyalás időpontja: 
2018. június 20. szerda, 09:00
Összegzés: 

Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla az életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt H. A. ellen indított büntetőügyben a Kecskeméti Törvényszék I. fokon kimondott ítéletét. A vádlott büntetését, tekintettel az ügy minden részletére és az enyhítő körülményekre, 3 év 6 hónapról 3 évre enyhítette, mert úgy ítélte meg, hogy ekkora büntetés is elegendő a büntetési célok megvalósulásához.

Az ítélet jogerős, ellene fellebbezésnek nincs helye.

 

Életveszélyt okozó testi sértés bűntettében mondta ki bűnösnek a Kecskeméti Törvényszék 2017. április 12-án H. A. vádlottat, és ezért őt 3 év 6 hónap börtönre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte.

Az ítélet ellen az ügyész a bűnbűnjelek megsemmisítésére vonatkozó rendelkezés miatt, míg a vádlott felmentés, védője a jogos védelmi helyzet megállapítása, a vádlott felmentése, illetve a büntetés enyhítése érdekében nyújtott be fellebbezést – így került az ügy a Szegedi Ítélőtáblára.

xxx

A vádlott H. A., valamint a sértett, ifj. L. T. és id. L. T. hosszabb ideje baráti viszonyban voltak Katymáron. 2014. november elején nézeteltérés alakult ki a vádlott és id. L. T., illetve a baráti és rokoni köreikhez tartozó személyek között. Emiatt az ezt követő napokban mobiltelefonon kölcsönösen szidták és fenyegették egymást.

2014. november 11-én a vádlott napközben nagyobb mennyiségű bort fogyasztott, amitől leittasodott. Ilyen állapotban élettársával együtt elmentek ismerőseik lakására, ahonnan telefonon ő és egy meg nem állapítható kilétű férfi többször felhívta id. L. T.-t. Azzal fenyegették meg, hogy a vádlott elhívja a pesti rokonait, akik elmennek a sértettékhez, és „kicsinálják” az L. családot, megdöglenek, rájuk gyújtják a házat, megerőszakolják őket.

A telefonhívások miatt az L. család és a házukban megjelent családtagok idegesek voltak, ifj. L. T. többször is kiment az udvarra szétnézni.

A vádlott hazatért ismerőseitől, magához vette a tőrkését és egy bicskát, majd ingerülten elindult az L. család házához, hogy megbeszélje a köztük kialakult konfliktust. Bement L.-ék udvarába, ahol sötét volt, majd a kapu közelében az éppen arra tartó ifj. L. T. sértettet a tőrkéssel hasba szúrta. A sértett elkiabálta magát, hogy megszúrták, mire a családtagjai kimentek az udvarra. A vádlott ekkor megpróbált elmenekülni, de elfogták. Amikor a családtagok meglátták a sértett sérülését, a vádlottra rátámadtak, ököllel ütni-verni kezdték, meg is rugdosták, még egy kampós rúddal is nekiestek.

A szomszédok értesítették a rendőröket, akik a helyszínre mentek és előállították a vádlottat.

A sértett a tőrszúrástól közvetett életveszélyes sérülést, míg a vádlott a sértett rokonainak bántalmazásától 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett el.

Eljáró bíróság: