Emberölés bűntette Szolnokon (Előzetes)

Tárgyalás időpontja: 
2019. március 20. szerda, 10:30
Összegzés: 

Előre kitervelten, nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés, folytatólagosan elkövetett sikkasztás és jármű önkényes elvételének bűntettében mondta ki bűnösnek a Szolnoki Törvényszék 2018. szeptember 18-án H. V. vádlottat. Ezért őt a törvényszék életfogytig tartó fegyházra és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. A bíróság kimondta, hogy a vádlott a szabadságvesztésből legkorábban 25 év büntetés kitöltése után bocsátható feltételes szabadságra. 
A döntést az ügyész tudomásul vette, míg a vádlott és védője a tényállás téves megállapítása, a bűncselekmény téves minősítése, valamint a büntetés enyhítése érdekében nyújtott be fellebbezést, így került az ügy a Szegedi Ítélőtáblára.
xxx
A vádlott 2016 május elejétől egy mobiltelefonokat, számítástechnikai és navigációs eszközöket forgalmazó kft.-nél helyezkedett el, mint eladó. A cég az országban több – jellemzően TESCO áruházakban lévő – üzletet is üzemeltetett. A vádlott a szolnoki TESCO-ban lévő boltban dolgozott, az áruk értékesítése, az értük kapott pénz megőrzése, majd az azzal történő elszámolás volt a feladata. A kft. képviselője hetente szállított árút az üzletekbe, és akkor vitte el a heti bevételt is. Ilyen szállítások alkalmával több üzletet is felkeresett az áruszállítást végző dolgozó, aki legtöbb esetben az ügy sértettje, S. P. volt.
A vádlott 2016 tavaszától többször tippmix fogadásokat kötött. Kezdetben kisebb, majd egyre nagyobb tétekben és egyre gyakrabban fogadott. Szinte napi rendszerességgel vásárolt szelvényeket, nem ritkán 50-100 ezer forint összegben. 
2016 július első hetében a kiskunfélegyházi központi irodából e-mailen értesítették az üzletet, hogy 2016. július 15-én, pénteken lesz az aktuális árú kiszállítása, és akkor viszik el a bevételt is. Ezen a héten a vádlott egyedül dolgozott, mert a váltótársa szabadságon volt. A vádlott július 8-tól július 15-ig rendszeres haszonszerzésre törekedve a rábízott heti bevételből többször vett ki készpénzt, összesen 908.670 forint értékben, amit tippmixen eljátszott és felélt, így a pénzzel nem tudott elszámolni. (Ez a kár az eljárás során nem térült meg.) 
A vádlott július 13-án határozta el, hogy a pénzért érkezőt megpróbálja megtéveszti úgy, hogy pénz helyett papír-köteget ad át, melybe 13 ezer forint összegbe keverten a papírpénzzel azonos nagyságú papír lapokat tesz, majd az így elkészített papírpénz köteget egy simítózáras nejlon tasakba helyezi. Ezt meg is történt. A vádlott a 921.670 forint készpénz átvételéről elkészítette a pénztár-bizonylatot, abban bízva, hogy a sértett a pénzt nem fogja megszámolni, így írja alá az átvételt igazoló bizonylatot, és utólag már nem emelhet kifogást. A vádlott arra is felkészült, hogy a sértett észreveszi ezt az átverést. Úgy döntött, akkor megöli őt és megszerzi az általa már begyűjtött bevételt is. 
2016. július 15-én délelőtt a vádlott felhívta telefonon a sértettet és Szolnok egyik kevésbé forgalmas területére hívta azzal a valótlan indokkal, hogy családi okok miatt az üzletet be kellett zárnia és csak így tudnak találkozni. Otthonról vitt magával egy kést is a vádlott azért, hogy ha kell, azzal öli meg a pénzért érkezőt. 
A sértett 11 óra körül állt meg a megbeszélt helyszínen, ahol a vádlott már várta, és az általa hozott áru átadása után átvette a vádlottól a nejlon tasakba helyezett papír köteget, benne a 13 ezer forinttal. A tasakot felbontotta, majd amikor meglátta, hogy nincs benne a kívánt összeg, és a pénzt papír lapok helyettesítik, számon kérte a vádlottat. Ekkor a vádlott a magával vitt késsel háromszor mellkason és hason szúrta a sértettet. Az dulakodott vele és segítségért kiabálva menekülni próbált, de a súlyosan sérült férfi az úttest túlsó oldalán összeesett. A vádlott ekkor a már földön fekvő férfit is többször megszúrta. 
Ezután a vádlott azért, hogy elmenekülhessen és a kocsit átkutathassa, beült a sértett autójába. Elindulás előtt azonban meglátta, hogy az áldozata még nem halt meg, fel tudott ülni, ezért a kocsival nekitolatott a sértettnek, háromszor áthajtott rajta, majd autóval elmenekült a helyszínről. A megtámadott férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt, életét semmilyen orvosi beavatkozás nem tudta volna megmenteni.
A vádlott később a kocsit Szolnok külterületén egy bokros helyen otthagyta. Előtte magához vette a sértett hátizsákját, amelyben a kft. 963 ezer forint készpénze volt. Ezután összetörte a kocsi GPS navigációs készülékét, 20-30 ezer forintnyi kárt okozva, majd gyalog visszaindult a városba. Útközben a kést eldobta, míg a megszerzett 963 ezer forintos összeget egy vasúti berendezés alá eldugta. Ebből a megtaláláskor 20 ezer forint hiányzott. 

Eljáró bíróság: