Emberölés Békéscsabán (Előzetes)

Tárgyalás időpontja: 
2019. október 31. csütörtök, 09:00
Összegzés: 

Nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek a Gyulai Törvényszék 2018. szeptember 20-án Zs. R. vádlottat, és ezért őt 20 év fegyházra és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. A bíróság kimondta: a vádlott legkorábban a fegyházbüntetés 4/5-öd részének kitöltése után bocsátható feltételes szabadságra, emellett kötelezte a vádlottat, hogy a Mezőker Kft. magánfélnek 2.483.817 forintot fizessen meg.

Az ítélet ellen az ügyész a vádlott javára, a büntetés enyhítése érdekében, a vádlott szintén a büntetés enyhítése, védője elsődlegesen jogos védelem okából történő felmentés, másodlagosan a büntetés enyhítése érdekében nyújtott be fellebbezést, így került az ügy a Szegedi Ítélőtáblára.

xxx

1996 novembere-decembere környékén a vádlottban és két társában, aki közül az egyik a Mezőker Kft-nél dolgozott, mint pénztáros, felvetődött a gondolat, hogy kirabolják a cég Békéscsabán működtett raktáráruházát. A tippadó elmondta barátainak, hogy a rablásra leginkább munkaszüneti napon van lehetőség, mert olyankor csak az egyik alkalmazott szokott bemenni, hogy a banánérlelőt felügyelje. Ő egy visszahúzódó ember, akire rá lehet ijeszteni annyira, hogy kinyissa az elrejtett páncélszekrényt.  1996 év vége felé mindhárman többször elutaztak Orosházáról Békéscsabára, hogy feltérképezzék a raktáráruházat és annak környékét.

1996 szilveszterét a három barát együtt töltötte egy társaságban. A vádlott a rablást másnap, január 1-én akarta elkövetni, de társai nem akartak vele menni, ezért italozni kezdtek. Emiatt szóváltás is alakult ki közöttük, amit követően a vádlott elhatározta, akkor is elköveti a rablást, ha a társai nem tartanak vele.

Január 1-én a kora reggeli órákban a vádlott vonattal Orosházáról Békéscsabára utazott, és magával vitte 9 mm-es Parabellum pisztolyát, amit a rablás elkövetéséhez szerzett meg. Volt nála egy fekete színű maszk is, amit szintén a rabláskor akart felhasználni. A vasútállomásról gyalog ment ki ahhoz az épülettömbhöz, ahol a raktáráruház üzemelt, átmászott a kerítésen, és elbújt az áruház melletti rámpán található raklapok között.

Amikor a sértett megérkezett, kulcsaival kinyitotta a raktárajtót, majd belépett az épületbe, a rá várakozó vádlott fejére felhúzta a maszkot, és kezében a betárazott pisztollyal néhány perc elteltével követte őt, és kibiztosította a pisztolyt.

A sértett a vádlottnak háttal állt, és a páncélszekrényben pakolt. Amikor megfordult, a vádlott rászegezte a fegyverét és azt mondta neki, hogy maradjon nyugodt, nem akarja bántani, csak a pénzt akarja elvinni. A sértett ekkor felvett a polcról egy pezsgősüveget, azzal hadonászva rákiáltott a vádlottra, hogy menjen el, majd a vádlott irányába lépett, de tőle több méterre megállt. A vádlott ekkor a sértett ellenállásának leküzdése és a pénz megszerzése érdekében a sértett mellkasába lőtt. A megtámadott előrerogyott, de felkelt, tovább védekezett, mire a vádlott hasba lőtte. A sértett ekkor megpróbált elmenekülni az irodából, de amikor kilépett az ajtón, a vádlott még kétszer rálőtt. Az egyik lövés a hátán érte, ettől a sértett mozgásképtelen lett, ismét előre rogyott, majd pár másodpercen belül meghalt.

A vádlott ezután a nyitott páncélszekrényből kivette a Mezőker Kft. tulajdonában lévő 2.438.817 forintot, azt a hátizsákjába tette, majd a helyszínről eltávozott. Amikor a kerítésen átmászott, a bűncselekménynél használt maszkot elhagyta, amit a rendőrség később megtalált. A vádlott a megszerzett pénzből az egyik társának a tippadásáért 200 ezer forintot, a másiknak a hallgatásáért 100 ezer forintot adott, míg magának egy autót vásárolt.

(A maszkban talált hajszálból vett DNS minta alapján sikerült sok év után azonosítani a tettest. Ugyanis 20 évvel később DNS-mintát vettek az akkor más bűncselekmény miatt fegyházbüntetését töltő vádlottól, azt összevetették az FBI-hoz korábban kiküldött, annak adatbázisában található mintával, ami egyezést mutatott.)

Eljáró bíróság: