Kábítószer birtoklásának bűntette Csongrád megyében (Előzetes)

Tárgyalás időpontja: 
2020. január 7. kedd, 09:00
Összegzés: 

Különösen jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer birtoklásának bűntettében mondta ki bűnösnek a Szegedi Törvényszék 2018. december 11-én K. Z. S. bolgár állampolgárságú vádlottat. Ezért őt a bíróság 8 év börtönre és 8 év Magyarország területéről történő kiutasításra ítélte. Az ügyész a döntést tudomásul vette, míg a vádlott és védője elsődlegesen felmentés, másodlagosan a büntetés enyhítése érdekében nyújtott be fellebbezést, így került az ügy a Szegedi Ítélőtáblára.

xxx

A vádlott egy ismerősével, A. D. P.-val 2017. június 13-án hajnalban a bulgáriai Konevóból Magyarországon keresztül az ausztriai Salzburgba indult a vádlott kocsijával. A bolgár-szerb határ átlépése után a vádlott az ismerőse utasítására letért az útról, majd egy tanyához hajtottak. Itt a vádlott ismerőse két személy segítségével az autó csomagterébe és a hátsó ülésére berakodott 5 nagyméretű hangfalat. Az eljárás során ismeretlenül maradt személyek ezekbe a hangfalakba összesen 50 darab műanyag csomagban nettó 23.787 gramm tömegű zöld növényi törmeléket és egy olajszerű anyagot tartalmazó fiolát rejtettek el azért, hogy azokat a vádlott Magyarországon keresztül Ausztriába szállítsa.

A hangfalak elhelyezése után a vádlott és ismerőse folytatta útját a szerb-magyar határ felé, majd a határ előtt a vádlott ismerőse a kocsiból kiszállt, és átült egy másik autóba, de a mobiltelefonját a kapcsolattattás érdekében, míg az útlevelét figyelmetlenségből a kocsiban hagyta.

A vádlott ezt követően 2017. június 13-án délután belépésre jelentkezett Magyarországra a röszkei határállomáson, ám itt a vizsgálatot végző vámtiszt felfigyelt az erős szagra, és a járművet félreállította másodlagos vizsgálatra. Ennek során az elrejtett anyagokat megtalálták, amelyekről kiderült, hogy kannabionid vegyületeket, köztük delta-9-THC-t tartalmaznak, és így kábítószernek minősülnek. A becsempészett anyag totál THC tartalma 1.600 gramm volt, így meghaladta a különösen jelentős mennyiség alsó határát, annak 134%-a.

A vádlottnak tudott arról, hogy a hangfalakban kábítószer volt elrejtve, de ezt az eljárás során mindvégig tagadta.

Eljáró bíróság: