Életveszélyt okozó testi sértés Szegeden (Előzetes)

Tárgyalás időpontja: 
2020. január 8. szerda, 11:00
Összegzés: 

Társtettesként elkövetett, életveszélyt okozó testi sértés bűntettében mondta ki bűnösnek a Szegedi Törvényszék 2019. április 16-án R. A. elsőrendű vádlottat, és ezért őt 3 év 2 hónap börtönre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ügy II. rendű vádlottja, K. K. ugyanezen bűncselekményért 2 év 8 hónap börtönt és 3 év közügyektől eltiltást kapott.

A döntést az ügyész tudomásul vette, míg az I. rendű vádlott és védője felmentés, a II. rendű vádlott és védője a büntetés enyhítése érdekében nyújtott be fellebbezést, így került az ügy a Szegedi Ítélőtáblára.

xxx

A baráti viszonyban lévő két vádlott 2017. július 7-én este Szegeden a Mars téren találkozott, majd egy sörözőben italoztak. Ezt követően a tiszai rakpart felé indultak. Útjuk során tovább ittak, és az I. rendű vádlott súlyosan, a II. rendű vádlott pontosan nem megállapítható mértékben, de társánál enyhébb fokban leittasodott.

Ez idő tájt a rakparton tartózkodott a szintén leittasodott J. P. sértett és társasága is. A vádlottak, valamint a sértett és társasága találkozott, beszélgetni kezdtek, majd a tásaság tagjai leültek a rakpart lépcsőire, míg a vádlottak és a sértett a járdán maradtak. Köztük – utólag nem megállapítható okból – szóváltás alakult ki. Ennek végén az I. rendű vádlott ököllel a sértettet arcon ütötte, amitől az ittas férfi magatehetetlenül, tompítás nélkül a földre zuhant, hanyatt esett, és a fejét beverte a járdába. A földön fekvő sértettet a II. rendű vádlott arcon rúgta.

Ezt követően az I. rendű vádlott a rakpart egyik, hajók kikötéséhez kialakított üregébe esett, és könnyebb sérüléseket szenvedett. A II. rendű vádlott kisegítette a barátját a mélyedésből, majd a helyszínt – ahol a sértett eszméletlenül feküdt – elhagyták. A sértetthez egy járókelő hívott mentőt.

A bántalmazás következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett el a megtámadott, hogy közvetett életveszélyes állapotba került, de gyógyítása műtéti beavatkozást nem igényelt. Az orvosi ellátást a sértett visszautasította, majd saját felelőségére távozott a klinikáról. Az I. rendű vádlott a bűncselekmény elkövetését – lényegében jogos védelmi helyzetre hivatkozva – nem ismerte el, míg a II. rendű vádlott magát bűnösnek vallotta.

Eljáró bíróság: