Halált okozó testi sértés Szegeden (Előzetes)

Tárgyalás időpontja: 
2020. január 9. csütörtök, 09:00
Összegzés: 

Halált okozó testi sértés bűntettében mondta ki bűnösnek a Kecskeméti Törvényszék 2019. április 4-én F. L. A. vádlottat, és ezért őt 2 év, végrehajtásában 5 év próbaidőre felfüggesztett börtönre ítélte. Az ügyész a döntést tudomásul vette, míg a vádlott és védője felmentés érdekében nyújtott be fellebbezést, így került az ügy a Szegedi Ítélőtáblára.

xxx

A vádlott és felesége között megromlott a kapcsolat, ami 2017-ben a házasság felbontásához vezetett. A vádlott házassága tönkremeneteléért az anyósát hibáztatta, aki – egészsége megromlása miatt – évek óta egy lakásban élt a házaspárral Baján.

Az elsőfokú ítélet szerint a vádlott 2017. április 20-án ittas állapotban megjelent a lakásban, ahol közte és a sértett között szóváltás alakult ki. Ennek során a felindult állapotba került vádlott a kanapén ülő sértettet – pontosan nem meghatározható módon – a kanapéról lelökte, vagy lerántotta, és az idős asszony a padlóra esett. A sértett combcsonttörést szenvedett, így nem tudott felkelni a földről. A vádlott ezt követően távozott a házból úgy, hogy tudta: a sértett 81 éves, és tisztában volt fizikai állapotával, mozgási nehézségeivel, valamint betegségeivel is.

A sértettet a lakásba hazaérkező unokája két órával később találta meg, és ekkor értesítette a mentőszolgálatot. Az asszonyt a bajai kórházba szállították, ahol a gyógykezelés ellenére május 7-én elhunyt. A sértett halálát okozó kórfolyamat elindítója a töréses sérülés volt, míg halálához közvetlenül gyulladásos szövődmény vezetett. A sértett töréses sérülése és halála között közvetlen ok-okozati összefüggés állt fenn.

A vádlott az eljárás során következetesen tagadta a bűnösségét, határozottan állította, hogy semmilyen módon nem bántalmazta a sértettet.

Eljáró bíróság: