Vesztegetés elfogadása Békés megyében

Tárgyalás időpontja: 
2020. június 24. szerda, 09:00
Összegzés: 

Hatvannyolc rendbeli, ebből négy esetben folytatólagosan elkövetett, vesztegetés elfogadásának bűntettében mondta ki bűnösnek a Békéscsabai Járásbíróság 2017. október 26-án K. Z. R. vádlottat, és ezért őt a bíróság 3 év 9 hónap börtönre, 500 ezer forint pénzbüntetésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlottat ugyanakkor az ellene további 5 rendbeli vesztegetés elfogadásának bűntette miatt emelt vád alól felmentette az elsőfokú bíróság.

Az ítélet ellen mindkét fél fellebbezést nyújtott be, így került az ügy a Gyulai Törvényszékre, amely az elsőfokú ítéletet megváltoztatta. A törvényszék a vádlottat további 4 rendbeli vesztegetés elfogadásának bűntettében találta bűnösnek, és a pénzbüntetés összegét 1,5 millió forintra súlyosította. A bűnösség eltérő megállapítása miatt megnyílt a harmadfokú eljárás lehetősége, ezzel éltek is a felek. Az ügyészség a büntetés súlyosítása, míg a vádlott és védője felmentés és a büntetés enyhítése érdekében fellebbezett, így az ügy a Szegedi Ítélőtáblára került.

Az elsőfokú ítélet szerint a vádlott 2004-től egy kft.-ként működő kémiai laboratórium vezetőjeként dolgozott Békés megyében. A gazdasági társaság a vízvizsgálatokra akkreditációval rendelkezett A vízminőségi igazolásokat kérő, leginkább élelmiszerrel foglalkozó cégek a kft.-vel szerződtek, az elvégzett munkát számla ellenében ki is fizették neki. A vádlott a szolgáltatást igénybe vevőktől, többnyire gyorsabb ügyintézést ígérve, a saját maga számára 2007 és 2010 között bizonyíthatóan mintegy 70 esetben, esetenként tízezer, illetve húszezer forintot kért, összesen majdnem egymillió forint összegben.

A vádlott a bűncselekmény elkövetését az eljárás során tagadta.

Eljáró bíróság: