Három év kilenc hónap börtönnel büntették a korrupt laborvezetőt

Tárgyalás időpontja: 
2020. június 24. szerda, 09:00
Összegzés: 

Részben megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla a vesztegetés elfogadásának bűntette miatt K. Z. R. ellen indított büntetőügyben a Gyulai Törvényszék ítéletét. A vádlottat az ellene 4 rendbeli vesztegetés elfogadásának bűntette miatt emelt vád alól az ítélőtábla felmentette. Tekintettel arra, hogy a vádlott vagyontalan, minimálbérből tartja el két kiskorú gyermekét, a pénzbüntetésre vonatkozó rendelkezést a Szegedi Ítélőtábla mellőzte.

Nem változott a szabadságvesztés mértéke, így a vádlott jogerős büntetése 3 év 9 hónap börtön lett.

Az ítélet indoklásában elhangzott: a másodfokúfokú bíróság a cselekmény súlyához és jellegéhez mérten, figyelemmel az elkövetés óta eltelt 10 évre is, arányos büntetést szabott ki, így a Szegedi Ítélőtábla sem a büntetés csökkentésére, sem annak súlyosítására nem látott semmilyen indokot.

A jogerős ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.   

Hatvannyolc rendbeli, ebből négy esetben folytatólagosan elkövetett, vesztegetés elfogadásának bűntettében mondta ki bűnösnek a Békéscsabai Járásbíróság 2017. október 26-án K. Z. R. vádlottat, és ezért őt a bíróság 3 év 9 hónap börtönre, 500 ezer forint pénzbüntetésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlottat ugyanakkor az ellene további 5 rendbeli vesztegetés elfogadásának bűntette miatt emelt vád alól felmentette az elsőfokú bíróság.

Az ítélet ellen mindkét fél fellebbezést nyújtott be, így került az ügy a Gyulai Törvényszékre, amely az elsőfokú ítéletet megváltoztatta. A törvényszék a vádlottat további 4 rendbeli vesztegetés elfogadásának bűntettében találta bűnösnek, és a pénzbüntetés összegét 1,5 millió forintra súlyosította. A bűnösség eltérő megállapítása miatt megnyílt a harmadfokú eljárás lehetősége, ezzel éltek is a felek. Az ügyészség a büntetés súlyosítása, míg a vádlott és védője felmentés és a büntetés enyhítése érdekében fellebbezett, így az ügy a Szegedi Ítélőtáblára került.

A vádlott 2004-től egy kft.-ként működő kémiai laboratórium vezetőjeként dolgozott Békés megyében. A gazdasági társaság a vízvizsgálatokra akkreditációval rendelkezett A vízminőségi igazolásokat kérő, leginkább élelmiszerrel foglalkozó cégek a kft.-vel szerződtek, az elvégzett munkát számla ellenében ki is fizették neki. A vádlott a szolgáltatást igénybe vevőktől, többnyire gyorsabb ügyintézést ígérve, a saját maga számára 2007 és 2010 között bizonyíthatóan mintegy 70 esetben, esetenként tízezer, illetve húszezer forintot kért, összesen majdnem egymillió forint összegben.

A vádlott a bűncselekmény elkövetését az eljárás során tagadta.

Eljáró bíróság: