Jogerős lett a terrorista szervezetet támogató kurd pár büntetése

Tárgyalás időpontja: 
2021. január 12. kedd, 11:00
Összegzés: 

Végzésével helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla a terrorizmus finanszírozása bűntette miatt a külföldi állampolgárságú M. M. és társa ellen indított büntetőügyben az első fokon eljáró Szegedi Törvényszék ítéletét. Így a terrorszervezetben logisztikai feladatokat ellátó I. és II. rendű vádlott jogerős büntetése egyaránt 2 év börtön és 8 év Magyarország területéről kiutasítás lett.

Az ítélet indokolásában elhangzott: az elsőfokú bíróság – túlnyomóan helyesen állapította meg a vádlottak terhére és javára - a büntetéskiszabás körében - értékelhető súlyosító és enyhítő körülményeket, abban is helyesen foglalt állást, hogy a terheltek vonatkozásában – a szervezethez való csatlakozásukat követő fenyegetettségük okán – büntetést korlátozó ok állt fenn, vagyis büntetésük korlátlan enyhítésének lehet helye. Erre figyelemmel a Szegedi Ítélőtábla úgy ítélte meg, hogy az elsőfokú bíróság mindkét vádlott vonatkozásában méltányos és arányos büntetést szabott ki. A másodfokú bíróság fentiek alapján a vádlottak felmentésére, illetve a büntetésük lényeges enyhítésére nem látott indokot.

A jogerős ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.

 

Előzmény:

Terrorizmus finanszírozása bűntettében mondta ki bűnösnek a Szegedi Törvényszék 2019. május 16-án M. M. I. r. iráni- és A. A. II. r. török állampolgárságú vádlottat, ezért a vádlottakat egyezően 2 év börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre és 8 év Magyarország területéről kiutasításra ítélte.

A döntést az ügyészség tudomásul vette, az I. és II. r. vádlottak felmentésért, míg védőik I. r. vádlott vonatkozásában felmentésért, II. r. vádlott vonatkozásában elsődlegesen felmentés, másodlagosan enyhítés érdekében jelentettek be fellebbezést, így került az ügy a Szegedi Ítélőtáblára.

 

A bíróság által megállapított tényállás lényege:

A II. r. vádlott 2009-ben csatlakozott önkéntesen az Európai Unió által terrorszervezetnek tekintett PKK-hoz, és logisztikai feladatokat látott el. 2014-ben áthelyezték Szíriába, ahol már az YPG (Kurd Népvédelmi Egységek, Yekiyen Parastina Gel) tagjaként végzett hasonló munkát.

Az Iránban - kurd nemzetiségűként - született I. r. vádlott 2010-ben, 15 évesen szervezte be a PKK, majd menekültnek álcázva átvitték Irakba, ahol a harcoló csapatok katonanőinek fogadása és szállítása volt a feladata. 2014-ben szintén áthelyezték Szíriába, ahol az YPG egyenruháját viselve végzett logisztikai feladatokat.

A vádlottak Szíriában ismerkedtek meg, 2015 augusztusában elhatározták, hogy nem szolgálnak tovább, szeretnének új életet kezdeni és összeházasodni. Annak ellenére, hogy a PKK retorzióval fenyegette a távozókat, elszöktek, Irakban összeházasodtak, majd embercsempészek segítségével eljutottak a magyar határhoz, ahol 2017. december 6-án a tranzitzónában menedékjogot kértek. A vádlottakat tavaly március 7-én vették őrizetbe.

Mindketten öt évet töltöttek a PKK, illetve az YPG kötelékében.

Eljáró bíróság: