Tárgyalási jegyzék
Végzésével helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla az erős felindulásban elkövetett emberölés bűntette miatt Cs. B. B. vádlott ellen indított büntetőügyben az elsőfokon eljáró Szegedi Törvényszék felmentő ítéletét. A vádlott vonatkozásában büntethetőséget kizáró ok – jogos védelem – állt fenn.
Végzésével helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla az életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt Sz. M. vádlott ellen indított büntetőügyben az elsőfokon eljáró Kecskeméti Törvényszék ítéletét.
Súlyosította a Szegedi Ítélőtábla az életveszélyt okozó testi sértés, 2 rendbeli személyi szabadság megsértése és kiskorú veszélyeztetése bűntette miatt F. Gy. vádlott ellen indított büntetőügyben az elsőfokon eljáró Szolnoki Törvényszék ítéletét.
Végzésével helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla a terrorizmus finanszírozása bűntette miatt a külföldi állampolgárságú M. M. és társa ellen indított büntetőügyben az első fokon eljáró Szegedi Törvényszék ítéletét. Így a terrorszervezetben logisztikai feladatokat ellátó I. és II.
Végzésével helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla a társtettesként elkövetett kábítószer- kereskedelem bűntette és más bűncselekmény miatt D. A.-né és társa ellen indított büntetőügyben az első fokon eljáró Szegedi Törvényszék ítéletét. Így az I.
Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla az önbíráskodás bűntette és más bűncselekmények miatt a nigériai állampolgárságú N. U. C. ellen indított büntetőügyben a Szegedi Törvényszék elsőfokú ítéletét.
Érdemét tekintve – a vádlottal szemben kiszabott büntetések vonatkozásában - helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla az emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmény miatt B. S. ellen indított büntetőügyben a Szegedi Törvényszék elsőfokú ítéletét.
Lényegét tekintve – a vádlottakkal szemben kiszabott büntetések és a felmentések vonatkozásában - helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla a csalás büntette és más bűncselekmény miatt K. B. és társai ellen indított büntetőügyben a Kecskeméti Törvényszék elsőfokú ítéletét.
Súlyosította a Szegedi Ítélőtábla a folytatólagosan elkövetett életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt K-Sz. I. ellen indított büntetőügyben az elsőfokon eljáró Szegedi Törvényszék ítéletét.
Tisztelt Sajtómunkatársak!
Csatoltan megküldöm a Szegedi Ítélőtábla 2020. év 42. heti, sajtó számára kiajánlott ügyének előzetesét.
A Szegedi Ítélőtábla megváltoztatta az előre kitervelten, több ember
sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete és lőfegyverrel
visszaélés bűntette miatt a külföldi állampolgárságú vádlott ellen
indított büntetőügyben a Szegedi Törvényszék első fokon meghozott
Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla a kábítószer birtoklásának bűntette miatt M. S. Z. bolgár állampolgárságú vádlott ellen indított büntetőügyben az első fokon eljáró Szegedi Törvényszék ítéletét.
Enyhítette a Szegedi Ítélőtábla az életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt Cs. J. ellen indított büntetőügyben az elsőfokon eljáró Szolnoki Törvényszék ítéletét. Így a vádlott jogerős büntetése 2 év börtön lett, melynek végrehajtását a bíróság 5 év próbaidőre felfüggesztette.
Több ponton is megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla a Kecskeméti Törvényszék elsőfokú ítéletét az adócsalás és más bűncselekmények miatt dr. P. K. I és társai ellen indított büntetőügyben.