Tárgyalási jegyzék

2020. január 8. szerda, 11:00

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla az életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt R. A. és társa K. K. ellen indított büntetőügyben az elsőfokon eljáró Szegedi Törvényszék ítéletét. Így az I. rendű vádlott jogerős büntetése 3 év 2 hónap börtön és 4 év közügyektől eltiltás, a II.

2020. január 9. csütörtök, 09:00

Halált okozó testi sértés bűntettében mondta ki bűnösnek a Kecskeméti Törvényszék 2019. április 4-én F. L. A. vádlottat, és ezért őt 2 év, végrehajtásában 5 év próbaidőre felfüggesztett börtönre ítélte.

2020. január 8. szerda, 11:00

Társtettesként elkövetett, életveszélyt okozó testi sértés bűntettében mondta ki bűnösnek a Szegedi Törvényszék 2019. április 16-án R. A. elsőrendű vádlottat, és ezért őt 3 év 2 hónap börtönre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ügy II. rendű vádlottja, K. K.

2020. január 8. szerda, 09:00

Hivatali vesztegetés bűntettében mondta ki bűnösnek a Gyulai Törvényszék 2019. június 17-én J. I. vádlottat, és ezért őt, mint többszörös visszaesőt, 2 év fegyházra ítélte, és vele szemben 18 ezer forint értékre vagyonelkobzást rendelt el.

2020. január 7. kedd, 11:00

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla a kábítószer birtoklásának bűntette miatt Z. B. albán anyanyelvű, bosznia-hercegovinai és koszovói kettős állampolgárságú vádlott ellen indított büntetőügyben az első fokon eljáró Szegedi Törvényszék ítéletét.

2020. január 7. kedd, 09:00

A Szegedi Ítélőtábla megváltoztatta a kábítószer birtoklásának bűntette miatt K. Z. S. bolgár állampolgár ellen indított büntetőügyben az elsőfokú bíróság döntését. A vádlott szabadságvesztésének tartamát 8 évről 7 év 2 hónapra enyhítette.

2020. január 7. kedd, 11:00

Különösen jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer birtoklásának bűntettében mondta ki bűnösnek a Szegedi Törvényszék 2019. május 2-án Z. B. albán anyanyelvű, bosznia-hercegovinai és koszovói kettős állampolgárságú vádlottat.

2020. január 7. kedd, 09:00

Különösen jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer birtoklásának bűntettében mondta ki bűnösnek a Szegedi Törvényszék 2018. december 11-én K. Z. S. bolgár állampolgárságú vádlottat. Ezért őt a bíróság 8 év börtönre és 8 év Magyarország területéről történő kiutasításra ítélte.

2019. december 13. péntek, 09:00

Az O. Gy. és társai ellen adócsalás és más bűncselekmények miatt indult perben 17 vádlottas ügyet tárgyalt több napon át a Szegedi Ítélőtábla. A határozathirdetésre december 13-án, pénteken reggel 9 órától kerül sor.

Az ügy lényege:

2019. december 13. péntek, 09:00

Emberölés bűntettének kísérletében, 2 rendbeli testi sértés bűntettében, 2 rendbeli testi sértés vétségben, 2 rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntettében és kábítószer birtoklásának vétségében mondta ki bűnösnek a Szegedi Törvényszék 2019. április 2-án L. I. vádlottat.

2019. december 9. hétfő, 09:00

Hivatali vesztegetés bűntettében mondta ki bűnösnek 2018. szeptember 10-én L. L. elsőrendű vádlottat a Szegedi Törvényszék. Ezért őt a bíróság 1 év 4 hónap börtönre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ügy II. rendű vádlottja, Cs. T.

2019. december 13. péntek, 09:00

2019. december 5. csütörtök, 10:00

Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla az adócsalás és más bűncselekmények miatt Sz. L. és társai ellen indított büntetőügyben a Kecskeméti Törvényszék elsőfokon meghozott ítéletét.

2019. december 4. szerda, 09:00

Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla a kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmények miatt L. R. és társai ellen indított büntetőügyben a Gyula Törvényszék elsőfokon kimondott ítéletét.

2019. november 22. péntek, 09:00

Különösen jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer birtoklásának bűntettében mondta ki bűnösnek a Szegedi törvényszék 2019. március 20-án M. F. svájci állampolgárságú vádlottat, és ezért őt 5 év 6 hónap börtönre és 6 év Magyarország területéről történő kiutasításra ítélte.

2019. november 21. csütörtök, 09:00

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla a hatósági eljárásban elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntette miatt B. Cs. és társai ellen indított büntetőügyben az ügy III. és VIII. rendű vádlottjára vonatkozó ítéletét.

2019. november 21. csütörtök, 09:00

Vesztegetés elfogadása hatósági eljárásban bűntette miatt 10 vádlottra mondott ki ítéletet a Kecskeméti Törvényszék 2019. július 9-én. Közülük számos vádlott esetében a döntés jogerős lett, a Szegedi Ítélőtábla most azon két vádlott (III. és VIII.

2019. november 20. szerda, 09:00

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla a kábítószer-kereskedelem bűntette miatt T. V. és társa ellen indított büntetőügyben a Szolnoki Törvényszék elsőfokon meghozott ítéletét. Így az I. rendű vádlott T. V. jogerős büntetése 8 év börtön és 8 év közügyektől eltiltás, míg a II. rendű vádlott K. A.

2019. november 20. szerda, 09:00

Különösen jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettében mondta ki bűnösnek a Szolnoki törvényszék 2019. február 19-én T. V. elsőrendű vádlottat, és ezért őt a bíróság 8 év börtönre és 8 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ügy II. rendű vádlottja, K. A.

2019. november 14. csütörtök, 09:00

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla az emberölés bűntette és más bűncselekmények miatt M. M. K. ellen indított büntetőügyben a Gyulai Törvényszék elsőfokon kimondott ítéletét, így a vádlott jogerős büntetése 20 év fegyház és 10 év közügyektől eltiltás lett.

2019. november 14. csütörtök, 09:00

Különös kegyetlenséggel követett emberölés bűntettében és kifosztás bűntettében mondta ki bűnösnek a Gyulai Törvényszék 2019. április 11-én M. M. vádlottat, és ezért őt 20 év fegyházra és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte.

2019. november 14. csütörtök, 09:00

2019. október 31. csütörtök, 09:00

Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla az emberölés bűntette miatt Zs. R. ellen indított büntetőügyben a Gyulai Törvényszék elsőfokon kimondott ítéletét úgy, hogy a vádlottal szemben kiszabott fegyházbüntetés mértékét 20 évről 12 évre enyhítette.

2019. október 30. szerda, 09:00

Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla az életveszélyt okozó esti sértés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt Sz. L. ellen indított büntetőügyben a Gyulai Törvényszék elsőfokon kimondott ítéletét.

2019. október 31. csütörtök, 09:00

Nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek a Gyulai Törvényszék 2018. szeptember 20-án Zs. R. vádlottat, és ezért őt 20 év fegyházra és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte.