Tárgyalási jegyzék
Törvényesnek és arányosnak ítélte meg, ezért helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla a kábítószer birtoklásának bűntette miatt B. S. szerb-dél-afrikai kettős állampolgár ellen indított büntető ügyben a Szegedi Törvényszék I. fokon kimondott ítéletét.
Az I.
Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla az emberölés bűntette miatt CS. Cs. ellen indított büntetőügyben a Szegedi Törvényszék I. fokon meghozott ítéletét. Így a barátnőjét Szegeden megfojtó vajdasági férfi jogerős büntetése 10 év börtön lett.
Néhány ponton megváltoztatta, a büntetési tételek tekintetében viszont helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla a csalás bűntette és más bűncselekmények miatt S. Á. és társai ellen indított büntetőügyben a Szegedi Törvényszék I. fokon meghozott ítéletét.
Egy héttel ezelőtt az ügyészi vádbeszéddel kezdődött, majd a védőbeszédekkel folytatódott az S. Á. és társai ellen csalás és más bűncselekmények miatt indított büntetőügy tárgyalása a Szegedi Ítélőtáblán. A tárgyalás végén a vádlottak is szót kaptak az utolsó szó jogán.
Az ügyészi vádbeszéddel kezdődött, majd a védőbeszédekkel folytatódott az S. Á. és társai ellen csalás és más bűncselekmények miatt indított büntetőügy tárgyalása a Szegedi Ítélőtáblán. A tárgyalás végén a vádlottak is szót kaptak az utolsó szó jogán.
Tíz vádlottat ítélt különböző (letöltendő, felfüggesztett szabadságvesztés, megrovás) büntetésre a Szegedi Törvényszék 2017. október 31-én. Az I.
Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla a halált okozó testi sértés miatt M. N. ellen indított büntetőügyben a Szolnoki Törvényszék I. fokon kimondott ítéletét. Így a vádlott jogerős büntetése 5 év börtön és 5 év közügyektől eltiltás lett.
A büntetési tételt tekintve helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla a testi sértés bűnte
Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla a testi sértés bűntette miatt T. I.
Részben megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla az emberölés bűntette és más bűncselekmény miatt Sz. L. ellen indított büntetőügyben a Gyulai Törvényszék I. fokú ítéletét. A vádlott testi sértésként értékelt cselekményét folytatólagosan elkövetett testi sértésnek minősítette a táblabíróság.
Különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés és testi sértés bűntettében mondta ki bűnösnek a Gyulai Törvényszék 2018. május 29-én Sz. L. magyar nemzetiségű, román állampolgár vádlottat.
Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla a kábítószer-kereskedelem bűntettének kísérlete
Különösen jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettének kísérletében mondta ki bűnösnek a Kecskeméti Törvényszék 2018. július 2-án P. I. albán állampolgárságú vádlottat. Ezért őt az I.
Különösen jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer birtoklásának bűntettében mondta ki bűnösnek a Szegedi Törvényszék 2018. június 14-én E. E.
Részben megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla a kábítószer birtoklásának bűntette mia
Különösen jelentős mennyiségű, az ország területére behozatallal elkövetett kábítószer bi
Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla a kábítószer-kereskedelem bűntette miatt G. D.
Jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettében mondta ki
Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla az emberölés bűntettének kísérlete miatt Sz. Z.
Emberölés bűntettének kísérletében mondta ki bűnösnek a Kecskeméti Törvényszék 2018. április 27-én Sz. Z. vádlottat, akit ezért a bíróság 7 év 10 hónap börtönre és 8 év közügyektől eltiltásra ítélt.